Suppal szelte át a norvég Sogne-fjordot a gyarmati extrémsportoló

 – Honnan jött az ötlet, hogy egy suppal járja be a Sogne-fjordot?
– Mint vidék mindig is lenyűgözött a norvég táj, így már régóta terveztem, hogy felfedezem. Aztán néhány hónappal ezelőtt sikerült támogatókat találnom a projekthez, a norvég Starboard, illetve Balassagyarmat önkormányzatának a személyében. A norvég csapat segített megszervezni az utazást és eszközökkel is támogattak. Emellett kapcsolatba hoztak annak a norvég csapatnak a vezetőjével, aki sup expedíciókat szervez a fjordon. 

– Hogyan készült fel erre az útra? 
– Folyamatosan edzésben tartom magam több sportágban is, de a sup áll hozzám a legközelebb. Ezért nem okozott gondot, hogy mindössze három hónappal az indulás előtt dőlt el, hogy én egy suppal bejárom a Sogne-fjordot. 

– Mikor és hogyan érkezett meg a Sogne-fjord bejáratához? 
– Augusztus 30-án érkeztem meg Bergenbe. Sajnos rögtön nehézségbe ütköztem, mert nem használok bankkártyát, a hivatalos fizetőeszköz pedig a korona az országban, így euróval nem igazán tudtam fizetni és pénzváltásra sem nagyon volt lehetőségem. Emiatt nem tudtam ételt venni, térképet és buszjegyet sem. Ezért Bergenben például keresnem kellett egy utast, aki hajlandó volt nekem megvenni a jegyet, amit én kifizettem neki euróban. Ráadásul, amikor megérkeztem a kikötőbe, ott nem volt semmi. Így nem tudtam otthagyni azokat a dolgokat, amelyekre az út során nem volt szükségem. Ezért át kellett kelnem komppal Lavikba és ott egy hotelban hagytam a dolgaimat, amiért úgy terveztem majd később visszamegyek. Ezáltal az eredeti terveimmel ellentétben a fjord másik oldaláról kezdtem meg az utamat. 

– Mi jelentette a legnagyobb kihívást az a fjordon való evezésben?
– A Sogne-fjord átlagszélessége sokszor Balaton méretű, ez a világörökség részét is képezi. A legnagyobb mélysége 1309 méter. A fjordot övező meredek sziklák akár ezerméteres magasságokba is emelkedhetnek. A napi hőmérséklet -5 Celsius-fok és  +25 Celsius-fok között ingadozott. Az időjárás nagyon változó volt, sokszor esett az eső. Alkalmanként rendkívül zordnak tűnt, de hihetetlenül különleges atmoszférája van. A Sogne-fjordon sokkal hidegebb a víz, ha beleestem volna, nem biztos, hogy rögtön partra tudok szállni, az árapály miatt nyákos, vagy éppen több méter magas meredek sziklákon. Emiatt sokszor el kellett döntenem, hogy tovább megyek vagy inkább partra szállok ott, ahol biztonságos. Több alkalommal beeveztem a fjord közepére, míg máskor inkább a parthoz közel haladtam. Előfordult, hogy a nagyon erős szélben azért küzdöttem, hogy a suppon maradjak. Átlagban 10-12 órát eveztem és sikerült néhány nap alatt felvennem a ritmust, értelmezni az időjárási jeleket. Vittem magammal sátrat, hálózsákot és egyéb felszereléseket is. Sajnos azonban az élelmiszer készletem hiányos volt, és a horgászat sem volt olyan egyszerű mint gondoltam. Sőt, a tűzrakás is nehézkes volt a nedvesség és a pára miatt. Mindezek ellenére jól bírtam a fizikai megterhelést.

– Úgy tudom, hogy útközben majdnem meghiúsult az expedíciója, mert eltűnt a supja...
– A kihívás ötödik napján kikötöttem Solvornban. A suppomat rögzítettem a mólóhoz és letáboroztam nem messze onnan. Azonban reggel megdöbbenve tapasztaltam, hogy a suppom eltűnt. Ezután a helyiek segítségét kértem, akik nagyon kedvesek voltak. Végül egy 350 éves hotel tulajdonosa nyújtott segítséget, de csak hétfőn tudtam feljelentést tenni, így a hétvégét a hotelnél töltöttem. Közben felhívtam a norvég csapatot, akik közzé tettek egy felhívást az eltűnt suppomról a közösségi médiában. Majd felajánlották, hogyha 130 kilométert utazok Gudvangenba, akkor biztosítanak számomra felszerelést és más útvonalról, de folytathatom az utamat. Miután feljelentést tettem, autóstoppal jutottam el Gudvangenba. Útközben megismertem Christiant, aki megadta a telefonszámát, hogy keressem meg ha szükségem lenne valamire. A norvég csapattól kaptam felszerelést, azzal a feltétellel, hogy időre vissza kell számukra juttatnom azt, majd újra útnak indulhattam. Az összes mellékfjordot bejártam, egyedül Solvorne-nál egy rész maradt ki. Ugyanakkor nagyon örültem annak, hogy nem szakadt félbe a túra. 

– A suppja végül előkerült?
– Mivel Christian olyan helyen lakott, ami éppen útba esett, ezért elterveztem, hogy meglátogatom őt. Miután partra szálltam elkezdtünk beszélgetni és elmeséltem neki, hogy ellopták a suppom. Mire ő megosztotta velem, hogy 80 kilométerre tőlük találtak egyet. Miután megnéztük az internetes felhívást, kiderült, hogy az én suppomat lelték meg. Majd Christiannal elmentünk érte. Ezt követően ismét útnak indulhattam, azonban most annyi nehézségem volt, hogy még egy suppot húztam magam után. Cristian térképen megmutatta, hogy a közelben lakik egy magyar hölgy, így a következő úti célom hozzá vezetett. Zsuzsa, aki a világ legészakibb borászatát viszi, míg a férje gint készít, nagyon kedvesen fogadott. A norvég csapat suppját náluk hagyhattam, ők pedig elpostázták azt nekik. Végül utolértem a norvég csapat utolsó expedícióját és velük fedeztem fel a Sogne-fjord világörökség részét képező helyszínét. Jó kapcsolat alakult ki közöttünk, sőt, meg is hívtak jövő nyárra túravezetőnek az expedícióikhoz. 

– Mikor és hogyan érkezett haza? 
– Igazából a hazafelé tartó utam is kissé kalandosra sikeredett. Nem mentem vissza a dolgaimért Lavikba, hanem beléptem egy magyar-norvég közösségi médiás csoportba, hátha valaki jár arra a honfitársaim közül. Egy magyar hölgy lakóautóval éppen arra közlekedett és bevállalta, hogy Bergenig elhozza a hotelben hagyott dolgaimat, míg egy másik magyar hölgy átvette azokat. Sajnos a hegyomlások miatt nem jártak a buszok, így komppal, majd vonattal jutottam el újra Bergenbe és egy kis városnézést követően szeptember 13-án érkeztem haza.

– Milyen tapasztalatokkal tért haza? 
– Különleges volt a helyszín tekintetében a Sogne-fjord, másrészt kevés volt a vízi tapasztalatom, így nagy kihívást jelentett. Ugyanakkor sokat tanultam a suptúra során, annak pedig külön örülök, hogy fizikailag ilyen jól bírtam a terhelést. Az emberek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Továbbá leírhatatlan érzés volt a monumentális vonulatok mellett delfinek, fókák és bálnák között evezni. 

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve? 
– Felmerült a suppal való versenyzés lehetősége, de az utóbbi évtizedekben nem igazán indultam versenyeken. Korábban pedig szerettem volna eljutni az amerikai halálvölgybe, de ez most már nem annyira opció a számomra. Sokkal inkább szeretnék a vietnámi dzsungelbe elmenni, így remélem az lesz a következő állomásom.