„Milliomos” barátság

Húsz évvel ezelőtt érdekes felkérést kaptam. Gimnáziumi földrajztanárom megkeresett, hogy a sógora bekerült a Legyen Ön is milliomos! vetélkedő adásába, és a telefonos segítség csapatának szüksége lenne egy sportos szakértőre. Természetesen azonnal igent mondtam. A kijelölt időpontban öten-hatan összegyűltünk, és vártuk az esetleges hívást.

Hamarosan csörgött is a telefon, a vonal másik végén pedig Vágó István szólalt meg, ráadásul olimpiai téma volt a kérdés. Nem bizonyult túl nehéznek a felelet számomra, „ezerszázalékosan” biztos választ adtam. János később a másfél milliós szinten, egy gasztronómiai tárgyú kérdésen elvérzett, de gáláns módon a telefonos segítőket meghívta vacsorára egy balassagyarmati étterembe.

A lakoma után már csak mi ketten maradtunk, elmerültünk a városi éjszakában, elmentünk biliárdozni, és közben barátságot kötöttünk. Ráadásul kiderült, akkori közös szenvedélyünk a teniszezés volt, így amikor rokonlátogatóba hazatért a fővárosból, mindig megcsörgetett, és kikerékpároztunk a vörös salakra ütögetni együtt egy-két órácskát. A parti után rendre betértünk a családi házukhoz közeli kocsmába sörözni, és a hörpintgetés közepette estébe nyúlóan beszélgettünk a világ dolgairól. Még a novelláskötetét is dedikálta nekem. Egy esztendő múlva kiköltöztem Őrhalomba, utána már nem találkoztunk többet, a barátság is megkopott mára, de ha visszatekintek erre az időszakra, mindig kellemes élményeket idézek fel magamban.