Érdekesség

2024.02.12. 19:55

Izgalmas tervek, programok előtt áll a karancsaljai A Szövetség Alapítvány

Egyre többet találkozhatunk mostanában A Szövetség Alapítvány, illetve Tóth-Beeri Szilvia nevével. Kulturális és hagyományőrző programokat szervezett és tervez az operaénekes nem csak Salgótarjánban, hanem a Karancs-völgyében is.

Sipos Nina Vivien

Tóth-Beeri Szilvia

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

A karancsaljai székhelyű A Szövetség Alapítványt a covid intézkedések következményeit látva, tapasztalva hozták létre. A kuratórium alapítója és jelenlegi elnöke Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, aki a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában éneket és hangszeres játékot is oktat.  

Az alapítvány tevékenysége abban áll, hogy Magyarország teljes területén összefogásra, együtt gondolkodásra, egymás szeretetteljes támogatására, a közös érdekek mentén együttműködésre ösztönözze az embereket. A közeljövőben az élet minden területét érintő különféle tervezetek megvalósításával segítené elő és javítaná elsősorban a környékbeli közösségek életminőségét.  Erre mozgósítja a civil közösségeket és polgármestereket is.

Együttműködnek a hasonló célokért működő szervezetekkel

– A kultúra és a hagyományőrzés nagyon fontos számunkra. A magyarság fennmaradásáért az évezredekre visszanyúló múltunkat, tradicionális értékeinket kívánjuk az alapítvány biztosította keretek között feleleveníteni a határainkon belül és túl – árulta el Tóth-Beeri Szilvia. – Az egyetemes és a magyar zenekultúra kimagasló alkotásainak a népzene, mint zenei anyanyelv kiemelése, és az egyházzenei művek széleskörű megismertetése, hagyományaink ápolása és átadása is a tevékenységi körünkbe tartozik.  

Tevékenységeik sikere és hatékonysága érdekében szorosan együttműködnek a hasonló célokért működő szervezetekkel. Mindezt főleg Magyarország területén teszik, de ha mód és alkalom nyílna rá, akkor átlépve a határokat, a magyarság lakta területeken is megerősítenék az összetartozás érzését, a nemzettudatot.

Környékbeli előadókat vonnak be munkájukba

Tóth-Beeri Szilvia hangsúlyozta, hogy szívügyének tartja, hogy a gyermekeknek is biztosítsa az alapítvány a megfelelő kulturális értékekben gazdag művészeti oktatást, a tehetséggondozást, valamint olyan programokat, amelyek tágítják a világlátásukat és gondolkozásukat, gyarapítja hasznos ismereteiket.  

– Célunk, hogy önálló színpadi produkciókat hozzunk létre, belevonva a környékbeli művészeket, táncosokat, ének- és zenecsoportokat. A jótékonysági gálák, estélyek, bálok, hangversenyek alkalmával az összetartozás eszméjét szeretnénk növelni az emberekben, hiszen ez a legfontosabb – fogalmazott az alapítvány elnöke.

Olyan világot építene, ahol egészséges a versengés

A Szövetség Alapítvány munkássága nagyon széleskörű, hiszen a tradíciók megőrzése, továbbadása mellett ifjúsági és felnőtt ismeretterjesztő hangversenyeket is szerveznek. Rendkívüli sikernek örvendett az általuk támogatott Karancs-völgye Újévi hangverseny, illetve a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett koncert, amelyeken a kicsik és nagyok is jól tudtak szórakozni és remekül érezték magukat.

– Van egy álmom: egy olyan világot szeretnék építeni, amelyben jelen van az egészséges versengés. Éberebbé tesz és nagyobb teljesítményre sarkall. Egy hely, ahol összetartunk, mint egy nagy család, és mindannyian törődünk egymással – fejtette ki Tóth-Beeri Szilvia, hozzáfűzve: – A következő lépés e cél felé, hogy szervezünk egy mulatozással, beszélgetéssel teli élőzenés farsangi bált Karancsalján. Minden Karancs-völgyi településről érkeznek majd hozzánk a megnyitó műsorhoz is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában