Mulatság

2024.02.11. 16:00

Először rendeztek hagyományőrző napot Mohorán

Első alkalommal rendezte meg a Mohorai Népdalkör a közösségépítés jegyében szervezett hagyományőrző napot.

Hegedűs Henrik

Az Erős Pistáról elnevezett főzőverseny lelkes böllérei dolgoztak a húsokkal

Forrás: nOOL

Fotó: Vendel Lajos

Szombaton egész nap benépesült a nyugat-nógrádi község központja, a labdarúgó pálya környéke. A sportcsarnok és a művelődési központ (az egykori Tolnay-kúria) közötti területen kezdődött meg kora reggel a sertésfeldolgozás művelete a disznótor során, ahol az Erős Pistáról elnevezett főzőverseny lelkes böllérei dolgoztak a húsokkal, köztük Gáspár Zsolt és édesapja, az idősebbik Győző.

Ottjártunk alkalmával, délidőben egyre többen és többen jöttek el a rendezvény területére. A sportcsarnokot a gyermekek és szülei lepték el, kézműves foglalkozások és játszóház egyaránt várta a fiatalokat. Amikor betoppantunk a létesítménybe, oldalvást két kislány serény tevékenységbe kezdett: a gyurma segítségével alakították ki a különböző formákat, és amikor rákérdeztünk tőlük arra, hogy milyen készítményekkel rukkolnak elő, az apró hölgy büszkén közölte, ő most éppen egy asztalt csinál.

Megannyi program színesítette a napot

A szabadtéri részlegben találkoztunk a Magyar Kultúra Lovagjaival is: Ember István és László Péter, a Tormay Cecile Irodalmi és Történeti Társaság tagjai elmondták, remekül érezték magukat az esemény forgatagában, ők maguk is a fellépők sorát gazdagították, hasonlóképpen a kisvártatva megérkező varsányi hagyományőrző csoporthoz csatlakozva. 

Búcsúzásunk alkalmával a szervezők képviseletében a gyönyörű népviseletbe öltözött Velkovics Józsefné, a Mohorai Népdalkör vezéralakja elmondta, kifejezetten a közösségépítés szempontja vezérelte őket a hagyományőrző nap létrehozásával, hangsúlyozva, hogy a történelmi, irodalmi, művészeti és néprajzi múltjára méltán büszke településen kiemelten fontos, hogy a jelen nemzedékei is otthonosan érezzék magukat, ahol együttműködve tudnak sokat tenni a település fejlődéséért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában