Rendezvény

2024.01.23. 15:38

Lesz ám PaThalia Budapesten! Fővárosi előadásra készül a palotási színtársulat

A hagyományoknak megfelelően immár a kilencedik Pajtaszínházi Szemlét rendezik meg Budapesten, a Nemzeti Színházban január 27-e és 28-a között.

Nagy Orsolya

Jelenet a Pokoli disznótor című előadásból. Ez a palotási színjátszók egyik sikerdarabja

Fotó: Facebook

Szűkebb hazánkból idén Palotás csatlakozott a kezdeményezéshez, ahol PaThalia néven hoztak létre színházi társulatot.

Mint arról korábban beszámoltunk, az amatőr társulat a hétvégén Remenyik Zsigmond Pokoli disznótor című komédiájával áll majd színpadra. A színdarab rendezője és mentora pedig nem más, mint Máté Krisztián, a Zenthe Ferenc Színház színésze. Györgyné Forró Katalin, a palotási művelődési ház közművelődési munkatársa portálunk érdeklődésére elmondta, hogy az előadás szereplői óriási izgalommal várják a hétvégi rendezvényt. Nagy erőkkel készülnek és minden egyes nap próbálnak.

Hozzátette: a főpróbát január 26-án, pénteken tartják majd a rendezővel. A hétvégén pedig még a szereplők családtagjai is a fővárosba utaznak, hogy láthassák hozzátartozóikat a Nemzeti Színház színpadán.

Györgyné Forró Katalin arra is kitért, hogy az előadást követően sem pihennek majd, hiszen már több településre is várják a társulatot, hogy előadják a színdarabot.

A napokban egyébként a településen két alkalommal is bemutatták a lakosoknak a komédiát, amely nagy sikert aratott a nézők körében.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában