Színház

2023.12.14. 08:25

Átadták a Magyar Teátrum Díjakat, elismerték egy salgótarjáni szakember munkáját is

Tizennegyedik alkalommal adták át hétfőn este a Karinthy Színházban a Magyar Teátrum Díjat, Sándor Dániel, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház műszaki vezetője is elismerésben részesült.

Olvasópróba a Zenthe színházban. A műszaki háttérmunka elengedhetetlen része a sikeres előadásnak

Forrás: Nool.hu

Fotó: NMH archív

Az elismeréssel a színházi háttérszakmák legjobbjait díjazzák – írja az MTI a Magyar Színházi Társaság közleményére hivatkozva. 
Felidézik, hogy a 2010-ben alapított Magyar Teátrum Díjra jelöléshez két, állami díjjal elismert színművésznek és a jelölő színház igazgatójának együttes javaslata szükséges, az eddigi tizenhárom év alatt pedig 93 Magyar Teátrum Díjat, illetve Életműdíjat adott át a Magyar Teátrumi Társaság, így az idei hét elismeréssel ért a 100. megítélt és átadott díjhoz az elismerés története.

A közleményben kiemelik, hogy a gálaesten több hazai szakember mellett Sándor Dániel, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház műszaki vezetője is átvehette az elismerést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában