2023.11.24. 13:50
Újjászervezésének jubileumát ünnepelte idén a salgótarjáni szövetség (podcast)
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) Salgótarjáni Csoportja lelkesen és nagy lendülettel kezdte meg tevékenységét a rendszerváltás hajnalán, ám épp abban az időszakban az iparát vesztő nógrádi megyeszékhelyről sok-sok ezer ember elköltözött, s az új helyzet a hitet is próbára tette.
Hálaadó szentmisével és szeretetvendégséggel ünnepeltek a közelmúltban a Szent József-templomban
Forrás: Nool
Fotó: Vendel Lajos
Azokban a nehéz időkben az itt maradók közül többek egészsége megroppant vagy a megoldhatatlannak tűnő egzisztenciális gondjaik kerültek előtérbe. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége akkoriban a tagjai közül sokakat elveszített és ereje is megfogyatkozott, ám egy idő elteltével a lelki szükség is nőtt, s ma már ünnepelhettek.
Tíz évvel ezelőtt, Szabó Csaba vezetésével ez a közösség újjászervezte önmagát. A Hír FM és a Nool.hu közös műsorában a szerkesztő-riporter, Tarnóczi László a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének salgótarjáni közösségébe kalauzol, ahol a jubileumukat hálaadó szentmisével és szeretetvendégséggel, vagyis agapéval ünneplők az Acélgyári úti Munkás Szent József-templomban a hit erejéről, küldetésükről és az egymás felé fordulásról vallottak.
A Varga András esperesplébánossal miséző Osztie atya pedig Szent József mai követőiről szólt, akik országszerte egyre több helyen alakítanak keresztény közösségekben férfi klubot – a szent család őrzőjének szellemiségében a férfiak küldetését teljesítve. A rendezvényen elhangzott az is, hogy a civilekre egyre nagyobb feladat hárul az evangelizációban.
Nool.hu podcast
- Színház a csillagok alatt – íme a Zenthe Nyár részletes programja! (podcast)
- Kékfény: Nógrád-szerte kattantak a bilincsek (podcast)
- Díjátadó ünnepséget tartottak Salgótarjánban, négyen is elismerést vehettek át (podcast)
- Hungaroring 2024: ezen a hétvégén véget ért egy legendás korszak (fotók, videó, podcast)
- Bűnözőket kaptak el a nógrádi rendőrök, a tűzoltók sem tétlenkedtek (podcast)