2023.09.13. 16:38
Vonalakon túl: megnyílt a salgótarjáni grafikusművész önálló tárlata (videó)
Salgótarján várossá nyilvánításának századik évfordulója alkalmából – azaz 2022 óta – rendszeresítette a József Attila Művelődési Központ a korábbi években itt élt, illetve jelenleg is aktív képzőművészek egyéni kiállításainak sorozatát. Az intézmény klubtermében kedden nyitották meg Orbán György János grafikusművész, tanár a Vonalakon túl című tárlatát.
Kedden nyitották meg Orbán György János kiállítását
Forrás: Nool
Fotó: Vendel Lajos
Elsőként Andrássy Ferenc tekerőlanton bemutatott dél-alföldi – ahonnan Orbán György is származik – dallamokkal tisztelte meg a kiállítót – aki maga is zenészember – majd dr. Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere mondott köszöntőt, amelyben a sokféle tevékenységet magas szinten végző, reneszánsz embernek nevezte Orbán Györgyöt.
Kiemelte továbbá, hogy az 1988 óta működő, tehát immár több mint harmincesztendős múlttal rendelkező Balassi-, illetve Madách-díjjal kitüntetett Balassi Bálint Asztaltársaságnak mintegy negyedszáza elnökként áll az élén. Harmincnegyedik kiállításuk a minap Tükröződések címmel nyílt meg a megyei könyvtár Bóna Kovács János Galériájában.
Az 1979 óta itt élő Orbán György János művészetének fő jellemzőit egy pályatárs, a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Kun Péter foglalta össze megnyitóbeszédében. Hangsúlyozta: Orbán György János kiválóan alkalmaz sokféle technikát. Mindegyiknek a vonal a vizuális alapeleme, valamennyi alkotásának van egy dinamikája, amit a szinte kibogozhatatlan vonalhálóival ér el. A művész munkássága öregbíti Salgótarján hírnevét is.
Nool.hu videó
- Ingatlan újult meg 53 millió forintból Ecsegen, új funkciót is kapott (videó)
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a honvédelmi nevelés fontos Nógrád számára (videó)
- Kézműves alkotások esszenciáját mutatja be bátonyterenyei tárlat
- A természet témájában mérhették össze tudásukat az iskolás csapatok Bárnában (fotók, videó)
- Tizenegy népi bútorfestő és művész alkot Szentén (videó)