2023.05.09. 12:55
A Vármegyeháza múltját idézik fel az Emlékhelyek napján Balassagyarmaton
Május 13-án, szombaton az Emlékhelyek napja alkalmából épülettörténeti sétán és múltidéző beszélgetésen ismerkedhetünk meg a Vármegyeháza történelmével Balassagyarmaton.
A szombaton 14 óra 30 perckor kezdődő eseményen a Vármegyeházán Fábri Gábor történész, geográfussal épülettörténeti sétán vehetünk részt. Ezt követően a Madách Emlékszobában az egykori Nógrád vármegyéről, a város polgárairól, az 1919-es köztisztviselői gyűlésről, illetve a Civitas Fortissima hazafias összefogásáról múltidéző beszélgetés várja az érdeklődőket.
– Balassagyarmat 1950-ig Nógrád vármegye székhelye volt, így az épület a város egykori közigazgatási szerepének mementója. Itt zajlott 1919. január 27-én az a közalkalmazotti gyűlés, amely a csehszlovák igazgatás kiépítésével szembeni ellenállás szimbolikus eseménye volt. A megszálló csapatok január 29-i kiveréséért a város a Civitas Fortissima címet kapta – ismertetik az emlékhelyről a szervezők.
A program délután 15 óra 30 perctől tematikus tárlatvezetéssel folytatódik az MNM Palóc Múzeumban, a Madách 200 „Nógrádból a halhatatlanságba” című kiállításon.