Úton

2023.04.09. 14:00

Beleszeretett: palóc menyecske lett a kormányszóvivő Hollókőn

Mint arról már beszámoltunk, a napokban a településre látogatott Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Szabó Csaba, a község polgármestere portálunk érdeklődésére elmondta, hogy Szentkirályi Alexandrát már korábban meghívták a településre, aki örömmel elfogadta az invitálást.

G. K.

Mint mondta: Szentkirályi Alexandra most járt először Hollókőn, így megtekinthette hogyan zajlik a híres Húsvéti Fesztiválra való készülődés. Ennek jegyében tojást festett, valamint túrós lepényt is sütött a helyi asszonyokkal, továbbá megnézte a Gazduram Sajtboltját, illetve a Guzsalyasban felpróbálta a hollókői népviseletet is. Ezt követően pedig tett egy sétát az Ófalu utcáin.

Szentkirályi Alexandra Instagram-oldalán nem sokkal a látogatás után arról számolt be, hogy az alsószoknyák számát egy idő után már nem is számolta.

– Csodálatos a hollókői népviselet, ami pedig a legcsodálatosabb, hogy itt nem a múlt emléke, hanem a mindennapok valósága él. Fiatalok és idősek, férfiak és nők még ma is hordják ezeket a darabokat – emelte ki a kormányszóvivő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában