A nagy magyar képíróra emlékezik a Dornyay: a tarjáni zsenire egész Nógrád büszke lehet

Matuz Csilla zongoraművész Bartók Béla Allegro Barbaro című szerzeményét adta elő. A választás egyértelműen tudatosnak tetszett, hiszen Gaál István Gyökerek című, a jeles zeneszerzőnek emléket állító filmjében éppen itt, a Dolinkában talált rá a mondandójához illeszkedő természeti látványosságra. Ez a bemutató – mint minden mozzanata sugallta – több volt egy úgymond átlagos kiállításnál, minthogy lényeges üzeneteket is hordozott. Azontúl, hogy a megjelentekben egyértelműen tudatosította, megerősítette a Kossuth-díjas Gaál István (1933–2007) filmrendezői zsenialitását. Rámutatott fotóművészi értékeire, mentori képességeire is, amelyekre joggal kell, hogy büszke legyen egész Nógrád megye, de különösen szülővárosa, Salgótarján, valamint Pásztó, ahol felnövekedett, s ahol az utóbbi ideig emlékszoba őrizte a személyével kapcsolatos relikviák sokaságát.

A prózában elsőként megszólalt dr. Dániel Zoltán alpolgármester – a kiállítás címére utalva – idézte magát a művészt, aki mint a magyar filmtörténet egyik legkiemelkedőbb alakja, egy olasz barátjának írt levelében rendkívül szerényen így jellemezte önmagát: „Egyszerűen képírónak tartom magam, vagy ha úgy teszik, képírástudónak.” A tisztségviselő kiemelte, hogy Gaál István mindig szívesen jött haza, mert teljesen kikapcsolta ez a vidék, s minden lépésnél egy új művészi szempont villant fel számára. Ezért is kell megköszönni mindazon személyek – köztük a leánya, Gaál Réka – és közösségek aktivitását, akiknek szerepük volt e kiállítás életre hívásában és akik érdemeket szereznek szellemi örökségének folyamatos éltetésében, megismertetésében.

Kincses Károly fotótörténész egyedi hangvételű, a személyes motívumokat kiemelő beszédében azt hangsúlyozta, hogy nehéz megszokni hiányát, azt a tényt, hogy nem lehet találkozni vele. De velünk van gesztusaival, alkotásaival, s rajtunk, a még élőkön múlik, hogy mennyire épül be neve, munkássága a közgondolkodásba. A fotótörténész az őrzés, népszerűsítés érdekében adott át sok ezernyi negatívot Gaál István felvételeiből a Dornyay-múzeum számára.

Dr. Gelencsér Gábor, az ELTE BTK Művelődéselméleti és Médiakutatási Intézet docense – többek között – arról beszélt, hogy az oktatásban hogyan tudja hasznosítani a filmrendező, a fotóművész módszereit. Az egyik legsikeresebb, korszakalkotónak számító Sodrásban (1964) című filmje például alkalmas minden szakmai fogás, így a vágás valamennyi mozzanatának illusztrálására. Az egykori rendező ezért neveztetik joggal képírónak, amely szó ugyancsak szerepel Shah Timor filmjének a Pásztó környéki Varázsvölgyre is utaló címében.

Az immár évek óta a Dornyay Béla Múzeum munkatársaként dolgozó dokumentumfilm-rendező ezúttal mint a Sodrásban Alapítvány kuratóriumiának elnöke mondta el gondolatait. Kiemelte, hogy Gaál István tanítványának tartja magát. Afgán származásúként már régen Magyarországon élt, amikor Indiába – ahol igen fejlett a filmkultúra – menekült szüleit látogatván hallott először Gaál Istvánról. Aztán hazatérve apa-fiú viszony, baráti kapcsolat alakult ki közöttük. Dr. Shah Gabriella művészettörténész, a Dornyay Béla Múzeum igazgatója a Gaál István Egyesület elnökeként bejelentette, hogy immár rájuk hárul a felelősség, hogy a jövőben méltóképpen őrizzék a pásztói emlékszoba megszűntével megörökölt értékeket.

A kiállítás főbb látnivalói

A Dornyay Béla Múzeum Gaál István-kiállítása egyelőre március 31-éig lesz látogatható, de a későbbiekben állandóként is megtekinhető lesz. Jelenleg sok egyéb dokumentum mellett láthatók filmjeinek plakátjai, Rómában készített fotói, személyes tárgyai – köztük könyvespolca, szemüvege –, iskolai bizonyítványai, s ott van a teremben a nevével ellátott szék is, amelyen azonban sohasem ült a forgatásokon. Ott van a teremben a Sodrásban esetében használt ún. csapó is, amelyet a művész a Shah házaspárnak ajándékozott.