Díjnyertes mesekönyv hőseit is életre keltette a salgótarjáni illusztrátor

Ráduly Csaba már gyermekként is rengeteg karikatúrát és mesehőst rajzolt, de akkor még nem gondolta, hogy valaha is illusztrátorként fog dolgozni.

– 1999-ben érettségiztem, és még akkor sem tudtam pontosan, hogy mihez is szeretnék kezdeni a jövőben. Abban biztos voltam, hogy szeretek rajzolni. Végül is a dekoratőrszakmát szereztem meg először, mert nem sikerült bejutnom a képzőművészeti főiskolára. Két év alatt annyira megtetszett ez a munka, hogy csaknem másfél évtizedig dolgoztam benne. Aztán a felgyorsult informatikai fejlődés miatt idővel feleslegessé vált ez a hivatás. Ám az alaptudás, amit megszereztem, nem veszett kárba, mert mindent hasznosítani tudtam az ott tanultakból, és ezáltal vállalkozóként is bátran elindulhattam a grafikusi és illusztrátori pályámon – elevenítette fel a kezdeteket Ráduly Csaba.

Mint mondta, ebben a szakmában is fontos a folyamatos tanulás, önképzés. A hiteles ábrázolás érdekében egy drapéria anyagát ugyanúgy ismerni kell, mint az élőlények anatómiáját. Ha az ember ki akar tűnni a tömegből, akkor fontos a háttérismeret is, mert így lehet kiemelkedőt alkotni.

A gyermekkönyv-illusztrációk készítésében kiteljesedő grafikus a rajzolás mellett a bárzongorista életmódot is kedvelte, mert – szavai szerint – az új formák alkotása és az improvizáció éppúgy meghatározó a zene területén is.

– A mai napig zongorázom, pedig sosem tanultam senkitől. Korábban volt egy balesetem, amiben megsérült a kezem, és az orvos javaslatára kezdtem el játszani, mert ez kellett a teljes gyógyuláshoz. Annyira ügyesen bántam a billentyűkkel, hogy hétvégente vacsoraidőben egy kastélyszállóban zongoráztam a közönségnek. A család mellett viszont ezt már nem tudom folytatni, mivel nem fér bele az időmbe, pedig még lehetett volna fejlődni azon a területen is – mondta.

Ráduly Csaba hangsúlyozta, hogy meglátása szerint a képzőművészetnek és a zenének van egy lényeges közös pontja: az improvizáció. Az alkotó sosem tudja, nem tervezi el előre, hogy mit, hogyan fog csinálni – s ez adja a szabadság érzését. A hangulat és a körülmények befolyásolják mindkét esetben a végeredményt.

– A rajzaimmal folyamatosan fejlődöm. Szeretném, ha továbbra is ez jellemezné a munkámat és nem rekednék meg a mostani szinten – fogalmazott Ráduly Csaba.

Az alkotó azt is elárulta, hogy a közel két évtizedes múltra visszatekintő grafikusi pályafutása kezdetén nem volt egyszerű munkát találni, sokat kellett a kiadóknál kilincselni, hogy megbízást kaphasson. 2014-ben viszont megkeresték, hogy rajzolja le egy mesekönyv szereplőit – ő örömmel vállalta a feladatot, a kötetet pedig az év könyvévé választották a következő évben.

Mostanra már eljutott oda, hogy elfoglaltságai miatt néha kénytelen visszautasítani a felkérések egy részét, s jelenleg csak néhány hónapos határidővel tud igent mondani egy-egy megrendelésre.

Minden tankönyvét telerajzolta – egykori tanára szerint már az iskolapadban megmutatkozott egyedi képi kifejezésmódja, kézügyessége és kreativitása

A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium rajztanára, Kele Szabó Ágnes több mint három évtizedes tapasztalattal a háta mögött szögezte le a kiállítás minap tartott megnyitóján, hogy „pedagógusnak lenni jó”. Mert van mire, kire jó szívvel emlékezni.

Mint mondta, Ráduly Csaba, a szakmájában jelentős elismertségnek örvendő illusztrátor, grafikus azok közé a volt tanulók közé tartozik, akiknek életútját az érettségi után is nyomon követték az oktatói. A tanárnő – aki nem mellesleg maga is alkotóember, képzőművészként számos önálló és csoportos tárlat részese volt – a mai napig csokorban kapja a rajzokat egykori tanítványától, amit örömmel fogad.

– Sohasem felejtem el, Csaba volt az a diák, aki szinte az összes tankönyvét telerajzolta a diákévei alatt. Számos karikatúrát készített az iskola által szervezett hollókői rajztáborokon is. Már akkor érződött a munkáin egyedi kifejezésmódja – emlékezett vissza a 2018-ban a Nemzet tehetségeiért díjjal kitüntetett pedagógus, Kele Szabó Ágnes.