kiállítás

2021.09.01. 13:50

A festészet, az irodalom és a zene egyvelege játszotta a főszerepet Salgótarjánban

Tiszta szívvel címmel rendeztek programot a napokban a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában.

G. K.

Forrás: NMH

Fotó: H. M.

Az esemény a művészetek találkozásáról szólt: a festészet, az irodalom és a zene egyvelege játszotta a főszerepet. A jelenlévők Bibók Elizabet festményeiben gyönyörködhettek, majd Singh Viki, a Red Bull Pilvaker előadója megzenésített versekkel kápráztatta el a közönséget.

– E programunkat elsőként a költészet napja köré szerveztük, első fordulója egy tehetségkutató verseny volt. Felhívást tettünk közzé a salgótarjáni iskolásoknak, hogy hagyományos vagy modern stílusban szavalják el József Attila versét. A pandémia miatt a vetélkedő online valósult meg – mondta érdeklődésünkre Andrássy Nóra, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. kulturális igazgatóhelyettese.

Hozzátette: a rendezvénysorozat folytatásaként a művészeteket ötvözték, a zene és az alkotás állt a középpontban. – Bibók Elizabet salgótarjáni képzőművész műremekei mellett helyet kaptak a Lélekvár című kötetének idézetei is. S, hogy még izgalmasabbá tegyük az estét, egy élményfestést is nyújtottunk a közönségnek. Elizabet a helyben kialakult benyomásait festette vászonra – ismertette Andrássy Nóra. Ezzel párhuzamosan Singh Viki számos megzenésített verset mutatott be Salgótarjánban az érdeklődőknek.

A szervezők mindezt szabadtéren szerették volna megvalósítani, de úgy döntöttek, miután már nagyon hidegek az esték, hogy beviszik az üvegcsarnokba az eseményt. A program különlegességével azt is üzente: alkotni csak tiszta szívvel érdemes...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában