Vallásosság

2024.06.03. 18:44

Megszentelték a felújított, százhúsz éves tereskei kálváriát

Ünnepélyes keretek között szentelték meg Tereskén a százhúsz éve épített, és nemrégiben teljesen felújított kálvária stációit.

Hegedűs Henrik

Fotó: Beküldött

Az eseményen Vincze-Meló Martina, a nyugat-nógrádi község polgármestere mondott beszédet. Ebben kitért arra, hogy minden felújítás, értékmentés teremtő erő, és ez a felújítás a helyi közösség azonosságát, erejét, összetartozását, élni akarását, Istenbe vetett hitét szimbolizálja.

megszentelték a kálváriát
Megszentelték a felújított százhúsz éves  stációkat: a képen Varga László apát (jobbra) és Tóth Ferenc plébános

A továbbiakban röviden összefoglalta a korszerűsítés folyamatát, amivel több évtizedes adósságot törlesztettek. A falu önkormányzata még 2015-ben kezdte meg a hosszú évtizedekig elhanyagolt, gazos kálvária területének megtisztítását, folytatva azoknak az önkénteseknek a munkáját, akik már korábban megszabadították a keresztút stációit az azokat körülölelő bokrok tömegétől. Ám sokáig kellett várniuk a megfelelő pályázatra, ami által a felújítás java részét elvégezhetik, ezt végül a Börzsöny Térsége Egyesület közreműködésével sikerült 2021-ben beadni a Vidékfejlesztési Program „Településkép megőrzése” című támogatási formájára.

Megszentelték a kálváriát, régi fényében csillog

Vincze-Meló Martina ismertette, ötmillió forintot nyertek el központi forrásból az 1905-ben elkészített épületegyüttes rendbehozatalára, ezt egymillió forint önerővel egészítettek ki, majd az emelkedő költségek miatt újabb egymilliót csatolt hozzá a község vezetése. A tényleges munkálatok tavaly indultak meg, és a szakemberek tevékenységét önkéntesek segítették, mint például a dombot övező kőfal helyreállításában. Maga a felújítás Gill Viktor László kőfaragó mester keze nyomát dicséri, míg a stáció képeit Lőrincz Lilla képzőművész készítette el, ezáltal a keresztút újra százhúsz évvel ezelőtti régi fényében csillog.

Mandáné Varga Krisztina szavalatát követően a polgármester végezetül átadta a kálvária ajtajának kulcsait Tóth Ferenc plébánosnak, aki Varga László apát, a Váci Egyházmegye zenei igazgatójának társaságában megszentelte a keresztút állomásait.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában