kultúra

2021.05.23. 07:50

Harminchatodik alkalommal nyílt meg a Salgótarjáni Tavaszi Tárlat

A tavaszi tárlat minden kétséget kizáróan a megyeszékhely kulturális életének egyik eblematikus eseménye. Eleve azzá teszi az előzményekre, hagyományokra utaló imponáló sorszám, de főként az a szerep, amelyet országos jellege révén a kortárs magyar képzőművészetben betölt. Erre utal az az érdeklődés is, amelyet az idei – az 1970-es évek elején útjára indított, jó ideje már biennálészerűen megrendezett – kiállításra 221 művész által beküldött 526 alkotás fémjelez. A szakmai zsűri véleményes alapján a falakra 144 alkotó 178 műve került.

Csongrády Béla

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

A megnyitó- és díjkiosztó ünnepséget szombaton tartották a Dornyay Béla Múzeumban a vírusjárvány okozta közismerten sajátos körülmények között. Ezekre utalt bevezető gondolatai sorában Shah Gabriella igazgató is, amikor kifejezte elismerését munkatársainak, hogy az elmúlt hónapok, hetek nehézségei ellenére is biztosították a tárlat előkészítését, megrendezését. Szomorú szívvel emlékezett meg egyik, a pandémia áldozataként eltávozott kollégájukról, aki hosszú éveken át részese volt e folyamatnak. Az intézményvezető megköszönte a támogatóknak és a díjalapítóknak is az erkölcsi és anyagi hozzájárulást.

A házigazda megyei jogú város önkormányzata nevében dr. Dániel Zoltán alpolgármester köszöntötte a kiállítókat és az eseményt virtuálisan módon követő érdeklődőket. Emlékeztetett a tárlat előéletére, a járvány miatt bekövetkezett és várható változásokra és arra a küldetésre, amelyet a több évtizede folyamatosan megrendezett tavaszi szemle mint a kulturális értékrendszer egyik fontos igazodási pontja a szellemi hagyományőrzésben, a közösségépítésben betölt. Utalt arra is, hogy az épületben a rendezvény keretében a legutóbbi nagydíjas, Tenk László kamarakiállítása látható.

A szakmai megnyitóbeszédet Grászli Bernadett mondott. A Veszprémből érkezett művészettörténész azt hangsúlyozta, hogy a Salgótarjáni Tavaszi Tárlat országos szinten is az egyik legnagyobb múlttal rendelkező jelentős bemutató, amelyre több egykori neves résztvevő és díjazott is visszatért. Újdonság viszont, hogy a kiállításszervezők ezúttal felhívták a figyelmet az Észak-Magyarországon működő képzőművészeti alkotóközösségekre – köztük a 2007-ben életre hívott nagyvisnyői székhelyű Bükki Művésztelep résztvevőinek munkásságára – is. A vendég dicsérettel illette a helyi önkormányzatot, amely a Nemzeti Kulturális Alap és más szervezetek mellett a legfőbb támogatója e rendezvénynek.

Kiemelte, hogy a kiállítók közé számos salgótarjáni kötődésű és környékbeli művész – Birkás Babett, Botos Zoltán, Fodor Dominik, Földi Gergely, Fürjesi Csaba, Gedeon Hajnalka, Kalocsai Enikő, Kun Péter, Losonczi Ildikó, Molnár Péter, Orbán György és Tomka István is bekerült. A szakember megemlítette, hogy Dornyay múzeumban 2021-ben a kísérleti grafikai művek mellett az absztrakt és geometrikus alkotások jelenlétével igazán változatos, a szélesebb művészetkedvelő igényekhez is szóló a válogatás.

Az elismeréseket dr. Dániel Zoltán illetve Shah Gabriella adta át. Salgótarján nagydíját Határ Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma díját Varga Bertalan, a Magyar Művészeti Akadémiáét Király Dávid, a Magyar Festők Társaságáét Osgyáni-Ranvid Róza, a Dornyay múzeumét Drozsnyik István kapta. Az életmű-díjat a múzeumtól Váli Dezső vehette át. A tárlat augusztus 30-áig védettségi igazolvánnyal látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában