várossá nyilvánítás

2021.01.27. 20:30

99 éve lett város Salgótarján: az évfordulónak ezernyi értelmezése volt a XX. században

Nógrád megye fiatal megyeszékhelye, az 1950-ben e rangot kapott Salgótarján ünnepel, hiszen 99 éve, hogy várossá nyilvánították. Az 1922. január 27-i eseménynek eredünk utána, de szigorúan csak a lapunk egykori oldalain, az 1948-tól megjelenő Nógrád hasábjain, hogy bemutassuk: miként változott a megítélése ennek az eseménynek az elmúlt évtizedek alatt.

Veszelovszki Balázs

A harmincadik évfordulón másról szóltak a hírek

1952 elején már a legnagyobb előkészület volt Rákosi Mátyás születésnapjára, így ez volt a lapokban a fő téma. A felajánlások, teljesítések sokasága jön velünk szembe, nincs szó a várossá nyilvánítás évfordulójáról. Továbbra is folyt az erőltetett iparosítás, ami miatt Salgótarján ugyan a középpontba került, de nem a múltja, hanem a jelene és a jövője miatt. Mivel akkor még a szabad sajtó napja nem március 15-e (mint napjainkban), vagyis a 12 pont és a Nemzeti dal hosszú idő után cenzori engedély nélküli kinyomtatása volt, hanem: „a Szabad Népet ünnepelték, mely az illegalitás éveiben a Horthy-fasizmus elleni könyörtelen harcra szólította fel a salgótarjáni szénmedence bányászait, amely lap együtt a dolgozó néppel segíti, szervezi a szocialista építést, a béke megvédéséért folytatott hatalmas küzdelmet”.

E sorokon túl azonban az 1952 január végi számban (ekkor még hetilap volt a Szabad Nógrád) felelevenítik a régi időket más kontextusban, egy panaszos levélben: „Olvasónk levelében ezeket írja: Volt idő, amikor városunk neve »sáros-tarján« volt, miután esőben, s télvíz idején a régi főutcán átkelni nagy elővigyázattal is csak a Szabadság-téri cukrászda előtt átvezető keskeny macskafej kövezetű átjárón lehetett. Most a szocializmus építése idején sajnos ismét hallani ezt a »sáros« szó jelzést. Miért? Mert a rendőrhatóság, a városi és a megyei tanács eltűri és hagyja, hogy városunk visszakapja ezt a rondaemlékű jelzőt.”

1953
Fotó: Gyöngyi / Fortepan

A negyvenedik évfordulón gyarapodott a város területe

Nem szólt hír a kádári konszolidáció időszakában, 1962-ben, a negyvenedik évfordulón sem a múltról és a várossá nyilvánításról. Viszont fontos esemény történt erre a negyvenedik „alkalomra”, mert 1961 decemberében csatolták Zagyvapálfalvát Salgótarjánhoz. Ez a falu a maga jelentős, több ezres lélekszámával Trianont követően a salgótarjáni járás legnagyobb települése volt, saját gyárakkal (táblaüveggyár, bányaüzem), iskolákkal, templommal és plébánossal. Amikor a városhoz csatolták, elkezdődött egy új korszak a történetében, ennek a döntésének a pozitív vagy negatív megítélése azóta is téma a helyiek között.

Ezt írtuk a döntésről 1962 januárjában: „Emellett az a büszke tudat tölti el a tarjániakat, hogy bővült, nagyobbodott a város és több mint 30 ezer lakójával most már középszerű városnak számít.”

A kerek jubileum változást hozott

Az ötvenedik évfordulón, 1972-ben a „fridzsiderszocializmus” jegyében jutott arra is lehetőség, hogy a feltöltött hűtők mellett a múlt egy darabja is megjelenhessen a városban.

Így írtunk akkor: „A Hazafias Népfront Salgótarjáni városi Bizottsága és a városi tanács emléktáblát helyez el a Kohász Művelődési Központ italán annak emlékére, hogy 1922. január 27-én ebben az épületben nyilvánították várossá Salgótarjánt. Az avatóünnepségre január 26-án, délután kerül sor. Közreműködik a kohászzenekar, s kis irodalmi műsor is lesz. Az avatóbeszédet Szabó Ferenc, a Hazafias Népfront városi titkára tartja. Az ünnepség után a Hazafias Népfront fogadást ad a művelődési központban. Az avatóünnepség része annak az ünnepségsorozatnak, melynek során Salgótarján várossá nyilvánításának 50. évfordulójára emlékezünk.”

A január 23-i számban részletesen közlik az ünnepi évforduló eseménysorát: testvérvárosunk, Kemerovó küldöttsége érkezik, emléktáblát avatnak és filmen bemutatják Nógrádi Sándor életét és tevékenységét. Hangversenyt rendeznek, vendégeket fogadnak, kiállításokat tartanak.

Az olvasó és a korabeli salgótarjáni állampolgár tehát már „ünnepségsorozatról” olvashatott, amelynek egyik kézzel fogható bizonyítéka a városunk múltjáról első ízben megjelent, nagyszabású, hiánypótló kötet is. Ennek az 1922 előtti időket felidéző része ma is értéket képvisel, kiemelve itt dr. Belitzky János történetíró munkáját. A két világháború közötti, vagyis a fiatal Salgótarján város történetének első negyedszázadnyi időszakát azonban több helyen vállalhatatlanul dolgozták fel. Értékes kronológiai összeállítást közöl azonban a lap ezen száma annak a Szabó Bélának a tollából, aki az említett kötet főszerkesztője is volt. Az évforduló napján megjelent lapszám azonban ünnepi, címoldala csak erről szól.

Szó sem esik azonban a várossá fejlesztésben oroszlánrészt vállaló dr. Förster Kálmánról, még a nevét sem említik meg (pedig emlékiratait ekkorra már megírta, éppen dr. Belitzky János felkérésére, de az nem jelenhetett meg csak 2012-ben). Mindösszesen Lizsnyánszky Antal mérnök visszaemlékezésében említi meg, szintén ebben a számban. Pedig ezt az évfordulót már nem érhette meg, 1971 szeptemberében elhunyt. Sem ekkor, sem az évfordulón nem említik meg a nevét, a kötetekben is lenézően beszélnek róla. Pedig miatta lett egyre városiasabb kinézete az egykori nagyközségnek.

Változott tehát a város történetének megítélése, amikor eltűnt a fényképek alapján meghitt hangulatú kisváros elemeinek bontása, és már elkezdődött „az új Salgótarján” építése (panelrengeteg) és ennek eredményei is voltak, a kor visszamutogatott a múltra és felelevenítette az elmúlt ötven év küzdelmeit, de a szocialista időszakra részrehajlóan. Mégis azt mondhatjuk: ez volt az első ilyen jellegű nagyobb ünnepség 1945 óta.

A hatvanadik évfordulón sem változott a gondolat

1982-ben is hasonlóan vélekedtek a város múltjáról. Egy olvasói levélben Tóth Gyula ezt írja: „Salgótarján 23 évig az a város maradt, ami üzemeivel, gyáraival volt. Füst, korom, por, tengelyig érő sár jellemezte a »rendezett jogú« várost.” Itt is előjön a „kenyeretlen Tarján” jelző, amit először a város rossz minőségű és művelésre alkalmatlan talajára és földrajzi, völgyvárosi jellegére használtak még 1922 előtt, ez értelmeződött aztán át a – jogosan – a szegénységben élő munkásokra is.

A január 27-i, ünnepi szám ugyan élteti a hatvanadik évfordulót, a várossá nyilvánítás idejéről pedig így fogalmaznak: „A régi fényképek megőrizték az egykori település, csak a nevében volt város arcát. Alacsony házak, keskeny és sáros utcák szürke képei ma már nosztalgiát ébresztenek azokban, akik még saját szemükkel is láthatták az egykori Salgótarjánt. A helyszínek a ma itt élőknek nehezen azonosíthatók. Mert ezek felismerhetetlenül megváltoztak.” A ma élő salgótarjániak közül többeknek, e sorok írójának is fájdalmas ez a gondolat: volt egy városunk, amit mi már nem láthattunk, a fényképek alapján azonban beleszerettünk. Maradnak az egyre fogyatkozó idősek beszédei, akik ugyan megerősítik az eleinte szörnyű kinézetű, de folyamatosan fejlődő várost.

A hosszú szocialista korszak írói elfelejtik, hogy egy várost nemcsak a külső képe, hanem a közgondolkodás is várossá tesz. Márpedig 1922-től kezdve dr. Förster Kálmán vezetésével a városi művelődési és kulturális élet megindult, a helyi gyárak vezetői pedig partnerek voltak ebben. Az első 25 év számtalan szép és értékes pillanatot tartogatott, és sok szép emléket hagyott ránk. Ezek egy részét tönkretették (Kálvária, országzászló, stb.) vagy tudatosan bontották el (zsinagóga, hősök szobra, stb.), de amit lehetett az elmúlt időszakban, a polgári városvezetés időszakában pótoltak.

1982
Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan

Változott a gondolat a rendszerváltás után

A hetvenedik évfordulót már szabadon ünnepelhették meg 1992-ben. Ezt is nagyszabású rendezvények kísérték, és megkezdődött a múlt átértékelése. Ennek bizonyítékai az alábbi sorok is, Hibei Sz. Ferenc tollából: „Förster Kálmán – az első polgármester – idején indult meg az igazi városiasodás az építészetben is.” Példát is hoz erre: „Központja az új vasútállomás előtti piactér, a Főtér lett. A régi falumag (r. kat. templom és kúria környéke) mindinkább vesztett központi jellegéből, mert a város terjeszkedése a városháza – azaz északnak – s részben a régi vásártér helyén kialakított Újtelep felé irányult. Ez volt az első egységes elgondolású, kertváros jellegű városrésze a településnek.”

A további évfordulók szintén emlékezetesek: 1997-ben, a hetvenötödikre megjelent a Salgótarjáni Új Almanach kötet, ami jól bemutatja a város (és településelődjének) a múltját. 2002-ben, a nyolcvanadik évfordulón „az évek évszázadokat léptek” gondolat jegyében emlékeztek, míg a polgári oldal által vezetett, 2012-es, emlékezetes, 90. évfordulón ismét nagyszabású rendezvénysorozat zajlott, bátran mondhatjuk, eddig nem látott mértékű. Ebben a korszakban láthattuk „újra” (és sokan életünkben először) a Kálváriát, megújulhattak a stációk, elkészült városunk első polgármesterének, dr. Förster Kálmánnak a szobra, felavatták az Országzászló emlékhelyet, valamint a régi Magyarországot formáló Magyar feltámadás barlangot is. (Tegyük hozzá a történeti hitelességért, hogy ez nem egy évben, de a jobboldali városvezetés időszakában történt.)

A ma Salgótarjánja szebb időkre vár. Hogy ez eljön-e, csak a várost vezetők és a városi közgondolkodásban tevékenykedők, valamint a városlakók gondolatain múlik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában