Palóccá vált: Nógrád Megyéért Díjjal jutalmazták a nemti iparművészt

– Az elmúlt ötven év alatt néptáncolt, hímzett, szőtt, gyöngyöt fűzött, csipkét vert és a csuhéfonás technikáját is kitanulta. Mindezt a szüleinek köszönheti?

– Kétéves voltam, amikor a családommal a Heves megyei Besenyőtelekről Nemtibe költöztünk. A szüleim mindig fontosnak tartották a tradíciók ápolását, így a két öcsémmel együtt a népművészetek világában nevelkedtünk. Édesanyáméktól örököltem a közösségekhez való vonzódást is, hiszen színjátszósokként nagy társasági emberek voltak. Megtanították, hogy egy közösség akkor fogad el tagjának, ha nem csak szavakkal, de tettekkel is bizonyítunk.

– Legyen szó a táncról vagy a kézművesalkotásról, ön évtizedek óta a palóc közösségért dolgozik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy nemrég Nógrád Megyéért Díjjal tüntették ki.

– Nem születtem palócnak, de azzá lettem! Bármihez is nyúltam, mindig az hajtott előre, hogy olyan közösségeket teremtsek, amelyekben az emberek az energiájukat összeadva képessé válnak valami igazán szerethetőt alkotni.

– Társaival a palócság összetartozását erősítve több egyesületet is alapítottak.

– A Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületét 18 éve hoztuk létre azzal a céllal, hogy ápoljuk hagyományainkat és erősítsük a palóc közösséget. Tíz évig alelnökként tevékenykedtem a csapatban, de ma is aktív tag vagyok. A palócság nem csupán Nógrádot öleli fel, a határon túlra is átnyúlik. A Jópalócok Regionális Népművészeti Egyesülettel – amelynek szintén alapítója vagyok – elsősorban a felvidéki fiatalokat szeretnénk támogatni a palóc identitástudat átadásával, erősítésével.

– Miért tartja különösen fontosnak a népművészeti egyesületek munkáját Nógrád megye életében?

– Jó összekötőként szolgálnak a határon túli magyarság eléréséhez és támogatásához. Olyan programokat sikerült megálmodnunk, amelyek évek óta összehoznak a külföldre szakadt társainkkal, s előtérbe helyezik a palócság értékeit. Emellett tagjaink sikeres szereplése egy-egy kiállításon és pályázaton azt bizonyítja, hogy a szakma elismeri az alkotómunkába fektetett energiáinkat. Emellett bemutatókkal szerte az országban, s külföldön is hirdetjük a kismesterségek szerepét a gyerekek és az érdeklődők körében.

– A határon túli jó kapcsolat egészen Amerikáig elér…

– Nagyon jó baráti szálak fűzik a családot a clevelandi cserkészekhez és a Regős Táncegyütteshez. Ennek köszönhetően többször jártunk már az USA-ban, hogy az ott élő magyaroknak néptáncot és népi kismesterségeket tanítsunk. A csapat ötévente palóc körútra is indul, amelynek egyik állomása mindig Nógrád megyébe vezet. Arra törekszem, hogy kézzel fogható élményt kínálva a látogatóink belefeledkezzenek falvaink varázsába.

– Nemti lakossága hogyan élteti értékeit?

– Fontos, hogy a nógrádi falvakban legyenek olyan közösségek, amelyek megőrzik, átadják és bemutatják lakóhelyük kincseit. Nemtiben ilyen a Zsuborinka Egyesület, de évekkel ezelőtt a helyi fonót is újjáélesztettem a népi mesterségeink elsajátítását célozva. Ám egyre nehezebb bevonni az embereket a kultúra ápolásába…

– Pedagógusként máig arra törekszik, hogy megismertesse a fiatalokat a gyökereikkel.

– Fontosnak tartom, hogy a gyermekeknek a szakkörök és a bemutatók által minél többet átadjak hagyományainkból. A kézművességgel a finommotorika és a térlátás is fejlődik, miközben együtt vagyunk élményekkel telve. Pedagógusként mindig hangsúlyoztam, hogy nem a tökéletesség a cél. Én sem hibátlanul kezdtem az alkotómunkát, de idővel ráéreztem, mit enged az anyag, s mit tudok én…

– Mit lát Nógrád megye legfőbb értékének?

– A kis, tagozott falvak sokáig megőrizték identitásukat a népviseletek és a szokások követésével, s napjainkban is mindenhol rácsodálkozhatunk a Palócföld kincseire. A táj pedig lélegzetelállító!

– Sosem vágyott el Nemtiből?

– Sokfelé jártam a világban, de soha nem vágytam más otthonra. A férjem, András agrármérnöki munkája miatt papíron három évig Hasznoson éltünk, de mindig hazajártunk a Nemtiben élő családhoz. Ez az a miliő, ahol nyugalmat találok, s a budapesti unokáim is ezt tekintik „hazának”.

– A nagy család mellett hogyan jutott ideje mindenre?

– Pont, hogy miattuk szárnyalhattam! A családom támogatása nélkül fele ennyi teendőt nem tudtam volna megvalósítani az életben. A szüleim, a testvéreim és a férjem szeretete nélkül félember lennék csupán.

– Hogyan tovább?

– Hetvenévesen máig örömmel tanítok, s boldog vagyok, hogy a munkámmal hatni tudok a környezetemre. Amíg erőm engedi, a jövőben is ezt az utat járom…

Többször is díjazták munkásságát

Pethőné Szabó Piroska testvérével, Szabó Jánossal együtt rakta le az idén 45 éves Nógrád Táncegyüttes megalakulásának alapköveit. A néptánc tizenhét esztendős korában ragadta magával, akkori tanárai biztatására vette az irányt a pedagógusi pálya felé.

Munkájában mindig arra törekedett, hogy a palóc kultúrát ne csak megismertesse, hanem meg is szerettesse a diákokkal. Több mint tíz évvel ezelőtt pedagógiai munkájáért Fáy-emlékgyűrűt kapott. A nemti alkotót 1996-ban hímzőként „népi iparművész” ranggal ismerték el. Munkái közül máig kiemelkedőek a Hollókőn felújított házak belső tereinek tex­tíliái. 2002-ben egy országos pályázaton, a Szepesi János és Török János népi iparművészekkel közösen készített palóc szobával első helyet szerzett.

Pethőné Szabó Piroskát a Dr. Zólyomi József-díjjal, valamint a Szeder Fábián-díjjal is kitüntették a palóc kultúra, valamint a tradíciók őrzésében nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért.