Nívós elismeréssel díjazták a balassagyarmati bútorfestő és fafaragó mester munkásságát

– Honnan az indíttatás, a palóc népi kultúra iránti érdeklődése?

– Apai ágon a nagyszüleim parasztemberek voltak, Csitár községben éltek. A nagyszülői ház, a szépen berendezett tisztaszoba, a hagyományos életforma megtapasztalása határozta meg az én életutamat is. Az anyai nagyapámtól, aki bognármester volt Nógrádmarcalban, a fa szeretetét, megmunkálásának szépségét és örömét örököltem. Először az ő műhelyében szívtam magamba a különleges faforgácsillatot…

– A mesterségbeli tudást is tőle kapta?

– Ő korán meghalt. Az asztalosság alapjait idős mesterektől sajátítottam el. Később asztalos mesterképzésen is részt vettem, a bútorok restaurálásában is sikerült gyakorlatot szereznem. Eljártam a különböző helyszíneken megrendezett Nógrád megyei fafaragó táborokba is. Ezekben a palóc motívumkinccsel ismerkedtem meg. Egyébként az általános iskolát Szügyben végeztem, utána Salgótarjánban, a gépipari technikumban tanultam tovább. A gépész tudásnak mindig is nagy hasznát vettem, nem csak a különféle szerszámok, gépek használatánál és elkészítésénél, hanem a tervezésnél, a szak- és a művészi rajzok megalkotása során is. A precizitás a gépész szakma alapja, ezt mindig is igyekeztem továbbvinni a faiparos munkáimra.

– A titulusában a bútorfestő is szerepel.

– Igen, népi bútorfestéssel is foglalkozom. A kezdeteknél a Palóc Múzeumban és az intézmény raktárában is lehetőségem volt arra, hogy tanulmányozzam a műtárgyakat, a díszítéseiket pedig lerajzoltam, megfestettem. Emellett saját gyűjteményem is van népművészeti tárgyakból. Előbbiek motívumai jelennek meg a munkáimon. A hagyományos paraszti bútorokat korunk viszonyait is figyelembe véve készítem el. Munkám során igyekszem tovább fejleszteni a palócföldi bútorkészítő mesterség hagyományait.

– Mikor lett népművész?

– A munkáimat 1978 óta zsűriztetem a Népi Iparművészeti Tanács (NIT) bíráló bizottságával. Tíz évvel később, 1987- ben, a NIT népi iparművésznek ismert el.

– Részt vesz a népművészet egyesületi és szervezeti életében is?

– Alapító tagja vagyok a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének, aminek 2002-től 2016-ig az alelnöke is voltam. A Palóc Út Kulturális Klaszter Egyesület elnökségének 2011-től 2018-ig voltam a tagja, itt a kézműves munkacsoportot is vezettem. Ami az utánpótlás nevelését illeti, segítettem faragó és bútorfestő szakkörök szervezésében is, mellette részt vettem a szakoktatásban.

– Mik voltak a legemlékezetesebb munkái?

– Én készítettem el, és állítottam a helyére 1987-ben a Népművészeti Egyesület megrendelésére, az az évi Mesterségek Ünnepére a Makovecz Imre által tervezett, 29 darab fa sátorvázat. Szügyben 1989-ben szentelték fel az 1848-as emlékművet, ami 13 kopjafából és egy haranglábból áll. A falu katolikus templomának 2010-ben felajánlásként készítettem el a Jézus szenvedését megörökítő, 14 állomásos stációt, palóc áttört faragással. Ezt a munkámat a Pro Renovanda Cultura Hungariae Népművészetért Szakalapítvány is díjazta. Kozárdon a Palóc Galéria és Kézművesház berendezéseit, festett bútorait és a templom oltárát is én készí­tettem. Salgótarjánban a Palóc Út Kulturális Klaszter Egyesület irodájába a faragott bútorok elkészítése is nagyobb munka volt… Szintén az egyesület megrendelésére készítettem tíz darab ötfiókos komódot és tíz darab kétajtós, egyfiókos szekrényt. Ezek Nógrád megye és Szlovákia tíz településére kerültek végül. Füleken, a galériában szintén megtalálhatók a munkáim.

– Hová jutottak még el a bútorai?

– Sok helyre, Német-, Olasz- és Franciaországba, Ausztriába, Szlovákiába, a tengerentúlon az Egyesült Államokba…Előbbiek mellett sok magyar család otthonában is megtalálhatók. Nagy öröm számomra, hogy a munkáim a hagyományos palóc festett bútor továbbélését is jelentik!

– Hol vett részt eddig nagyobb tárlaton?

– Az életmű-kiállításom 2017. szeptember 28-án nyílt meg a Palóc Múzeumban, következő év január 15-éig láthatta a közönség. Itt együtt mutattam be a hétköznapi használatra készült és a történeteket elmesélő, áttört faragással díszített lócákat, székeket és a különféle festett bútorokat. Meghívást kaptam a Kéz(mű)remek Nemzeti Szalon 2018 – Népművészet kiállításra is, amit a budapesti Műcsarnokban rendeztek. Ezen faragott székekkel, asztallal és lócával, meg egy festett ládával képviseltem a Palócföldet. Önálló és társas kiállításon bemutathattam már a munkáimat a budapesti Magyar Nemzeti Galériában, a Néprajzi és a Népi Iparművészeti Múzeumban, a Duna Palotában. Nógrád megyében Szügyben, Balassagyarmaton, Szécsényben, Salgótarjánban, Bátonyterenyén, Magyarnándorban is láthatta már a közönség a festett és faragott lócákat, székeket, ládákat, ágyakat, fali tékákat, tálalókat, asztalokat, szekrényeket, komódokat.

– A Népművészet Mestere díj mellett korábban is számos elismerést kapott.

– Pályafutásom kezdetétől veszek részt alkotói pályázatokon, 1978-ban az Alkotó Ifjúság, 1981-ben a Temetők művészete című pályázaton értem el első helyezést. 2016-ban az „Hommage á Malonyai Dezső” Pályázaton a népművészet kategória nyertese voltam, ugyanebben az évben Magyar Kézművesség 2016 kiállításon a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának díját is megkaptam. Az Id. Kapoli Antal emlékére megrendezett országos faragópályázaton korábban már voltam harmadik, 2019-ben pedig megkaptam az első díjat is. Utóbbi a szakmában a legrangosabb elismerésnek számít. A Magyar Bronz Érdemkeresztet 2018-ban vehettem át, az indoklás szerint a palócföldi népi bútorkészítés hagyományának továbbadását szolgáló négy évtizedes alkotómunkámért.

Névjegy

Sasvári János az általános iskolát Szügyben végezte, majd Salgótarjánban, a gépipari technikumban tanult tovább, ahol 1965-ben érettségizett. Fafaragó és bútorfestő munkáit 1978 óta zsűrizteti, 1987 óta a népi iparművész cím birtokosa. Munkája során hagyományos palóc bútorokat készít, a faragott és festett díszítőművészetet a modern korba átemelve. Munkásságát már több elismeréssel díjazták, egyben számos népművészeti pályázat nyertese.