csárdás

2020.07.02. 17:20

A Kárpát-medence egészét érintő kezdeményezéshez csatlakoztak a nógrádiak

A Kazári Táncegyüttes is csatlakozott a Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét kezdeményezés több mint 300 résztvevője közé. Az együttesből két pár lejtett el egy kazári lassú és friss csárdást az összetartozás jegyében, amiről természetesen – a felhívásnak eleget téve – egy kétperces videó is készült.

Veres Edina

Szinte minden megyei együttest megérintett és táncba hívott a kezdeményezés, a kazáriakat is

Forrás: NMH

Fotó: H.M.

A Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét nevet viselő kezdeményezés bejárta a címben szereplő terület minden szegletét, így Kazárra is eljutott.

A helyi táncegyüttes művészeti vezetői posztját jelenleg Hajdara Tamás és felesége, Hajdara-Herczeg Hajnalka töltik be immár egy éve.

Hajdara-Herczeg Hajnalka és Hajdara Tamás
Fotó: L.B. / NMH

– Ez egy nagyon jó felhívás volt, amibe végül szinte az egész magyar néptáncosvilág beszállt határon innen és túl. A Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes vezetője, Varga Albin, valamint az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes művészeti vezetői, Dr. Györke Eszter és Molnár Péter voltak az ötletgazdák. Ők hintették el e gondolat magvait, amiből testet öltött maga a kezdeményezés, majd kinőtte magát. A csatlakozók palettája is nagyon színes volt. Akadtak köztük hagyományőrző, profi és amatőr néptáncegyüttesek, valamint hobbikörök egyaránt. Kivétel nélkül mindenki a magáénak érezte ezt a „mozgalmat”. Ezt mutatja az is, hogy több mint 300 néptáncegyüttes videóját tudták csokorba gyűjteni.

No, de vissza Kazárra! Még régebbről ismerem Pétert és Albint. Most azzal kapcsolatban kerestem fel őket, hogy pontosan milyen szabályoknak kell eleget tenniük azoknak, akik részt kívánnak venni a kezdeményezésben. Tőlük értesültem arról, hogy egy néhány perces videót kell összeállítani, amelyben bemutatjuk a tájegységünkre jellemző táncokat. Ez a különböző táncegyüttesek esetében lehetett a sajátjuk, illetve ennek hiányában a szűkebb repertoárjukból kellett választaniuk. Ennek nem minden esetben tudtak megfelelni a csoportok, de szerintem ez nem is baj, hiszen így még színesebbé vált az egész. A kezdeményezés célja, hogy megmutassa: a néptánc közösségmegtartó ereje nem ismer határokat. Azt hiszem, ez a Trianoni Békediktátum aláírásának 100. évfordulóján talán még nagyobb jelentőséggel is bír – mondta Hajdara Tamás.

Sokan álltak az útjára induló „körbetáncolás” mellé. A támogatók sorát erősítette például a Hagyományok Háza, az amatőr táncegyütteseket összetartó Martin György Néptáncszövetség, vagy a hagyományőrzőket egyesítő Muharay Elemér Népművészeti Szövetség is.

A Kazár Néptáncegyüttes kétperces videóját a település Kézművesháza előtt rögzítették.

Szinte minden megyei együttest megérintett és táncba hívott a kezdeményezés, a kazáriakat is
Fotó: H.M. / NMH

– A vírus miatt nem azon volt a hangsúly, hogy az együttesből minél többen legyünk a kisfilmben, ezért közülünk két lelkes pár – természetesen a helyi viseletet magukra öltve – táncolt el egy kazári lassú és friss csárdást, amelyhez a Kabar Zenekar húzta a talpalávalót. Számomra az is nagyon pozitív volt, hogy a táncegyesületek a videóik mellett feltüntették a közreműködő zenészeket is, így ők is részt vehettek a felhívásban. Emellett örömmel tapasztaltam, hogy milyen sok külhoni magyar csatlakozott a Körbetáncoljuk a Kárpát-medencéthez. A feleségemmel két évig éltünk Erdélyben, így amikor megláttuk ezt a lehetőséget, azonnal felvettük a kapcsolatot a régi tanítványainkkal. Biztattuk őket, hogy közülük is minél többen készítsék el a videójukat, és töltsék fel az Összetartozunk 100 Folk közösségi oldalra. Örömmel láttuk, hogy nagyon sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez, így nemcsak a jelenlegi csoportunkra, hanem rájuk is büszkék lehettünk. Örömmel láttam, hogy Nógrád megyében is szinte minden együttest megérintett és táncba hívott a kezdeményezés. Azt tartottam a legfontosabbnak, hogy ha már a járványhelyzet miatt csak virtuálisan is, de méltóképpen tudjunk megemlékezni erről a szomorú jubileumról – hangsúlyozta a Kazár Táncegyüttes művészeti vezetője.

A rövid videókból végül egy csaknem félórás összeállítás készült.

– A neves néprajzkutatót és filmrendezőt, Sztanó Hédit kérték fel a szervezők a válogatás összeállítására és szerkesztésre, míg az alatta futó zenei montázst Pál István „Szalonnának”, a Liszt Ferenc-díjas magyar népzenésznek köszönhetjük. Természetesen a harminc percbe nem fért bele a több mint 300 videó, úgymond egy esszenciát tudtak bemutatni belőlük – mondta Hajdara Tamás, aki szerint a kezdeményezés elérte a célját, hiszen az összefogás megvalósult, és a néptáncosok társadalmának végül valóban sikerült körbetáncolni a Kárpát-medencét.

Sámsonháza is felkerült a Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét térképére

Hajdara Tamás Sámsonházán csatlakozott a felhíváshoz. Amint elmondta: feleségével, Hajdara-Herczeg Hajnalkával a lakhelyükön álló Szlovák Porta előtt jártak el egy táncot, amihez a Szeredás Együttes húzta a nótát.

– Hajnalkával van bennünk úgymond tót vér, ennek kapcsán választottuk a Galga-menti táncokat. A videóban viselt ruháink is erről a területről valók, mivel a rokonságunk nagy része is onnan származik. Nem régóta élünk itt, így még nem sikerült felderítenünk eddigi itt tartózkodásunk alatt a sámsonházi hagyományokat. Jövőbeli célunk, hogy minél többet megtudjunk róla. Szerencsére a polgármester, Bajnokné Képes Gyöngyi lelkesen fogadta az elhatározásunkat, hogy csatlakozni szeretnénk ehhez a kezdeményezéshez. Ő is azt mondta nekünk, hogy ez a falu hamar levetkőzte a hagyományait. Éppen ezért végül a Galga-menti tót táncok mellett döntöttünk – fejtette ki Hajdara Tamás, aki nagyon boldog, amiért Sámsonháza is felkerült a Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét térképre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában