Új címmel került a tarjáni közönség elé az egyik Shakespeare-komédia

Fenti gondolatok bárkiben megfogalmazódhattak a Zenthe Ferenc Színház szezonnyitó bemutatója kapcsán. Minthogy a világ drámairodalma 16–17. századi angol óriásának, W. Shakespeare-nek 1601-ben megírt egyik legismertebb darabja, a Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátéka meglehetősen újszerű, ha úgy tetszik különleges interpretálásban került színre.

Olyannyira, hogy az ifjú – a Színházi Kritikusok Céhe által a minap a legígéretesebb pályakezdő díjjal elismert, nem mellesleg salgótarjáni születésű rendező – Tarnóczi Jakab és alkotótársa, a szintén fiatal Kukk Zsófia a darab címét is megváltoztatta Amit akartok (Vízkereszt)-re. Nyilván tudatosan, meghatározott célból nyúltak ehhez a nyelvi eszközhöz.

Úgy vélték ugyanis, hogy az ősi keresztény ünnepnek nem sok köze van a darab mondandójához, annál hangsúlyosabb viszont az eredeti cím második fele, minthogy egyértelműen sugallja: a rejtélyes történések – amelyek egy Shakespeare-kortárs ír szerző, Barnabe Rich Búcsú a katonai hivatástól című írására hajaznak – sokféleképpen értelmezhetők a színpadon és a nézőtéren egyaránt. A cselekmény fő szálát egy bonyolult szerelmi történet képezi, amely szerint egy – hajótörés révén Illíria nevű országba vetődött – fiatal nemeslány, Viola azt hiszi, hogy ikertestvére a vízbe veszett, ezért mintegy emlékét őrzendő a ruhájába bújik, s Cesario néven elszegődik a környék ura, Orsino szolgálatába.

A herceg szerelmes Olívia grófnőbe, aki gyásza miatt elutasítja, viszont megtetszik neki Cesario. Aztán előkerül egy hajós, Antonio, aki az ikerfiút, Sebastiant megmentette a hullámsírból, és még mindig gondot visel rá. Az időközben Olívia udvarába érkezett Sebastian viszont Viola-Cesario – azaz a húga – segítségére siet egy párbajban, amelybe a környezete sodorta. A szerelmi szálak egy ideig még tovább kuszálódnak, de aztán minden kiderül s ki-ki elnyeri a boldogságot, kivéve az ügyefogyott – itt Sir Ábrisnak nevezett nemes András urat, akit ivócimborája, Sir Tóbi, a Mária nevű talpraesett szolgáló közbenjárásával még aranyaiból is kiforgat – és a nemesmajmoló, magát szilárd erkölcsűnek tartó gőgös udvarmester, Malvolio.

A mondhatni hagyományos előadásmód a kibogozódás – egyébiránt nem tanulság nélküli – folyamatát helyezi előtérbe, Tarnóczi Jakabnál viszont az etikai üzenet, az emberi jellemek, csínyek, cselszövések összetettsége a hangsúlyos. Ehhez más eszközrendszerre – Nádasdy Ádám modern szövegére, a Devich Botond tervezte folyamatosan forgó játéktérre, fekete alaptónusú díszletre, néhány szélgépre, mikrofonra, és Giliga Ilka olykor meghökkentő jelmezeire – volt szüksége.

Értő játszótársak dolgoztak együtt

Tarnóczi Jabab zömében vele azonos korú és szemléletű, az új nemzedéket képviselő színészeket választott az előadás megvalósításához. Hunyadi Máté azért emelendő ki, mert nemcsak udvari bolond, de a produkció végéig színen lévő, aktív zenei vezető is. Ágoston Péter, Hajdú Tibor, Ladányi Júlia, Kántor Zoltán, Kenéz Ágoston és Pető Kata mellett azonban három ismert és elismert művész – Bozó Andrea, Kaszás Gergő és Rácz János – is erősítette a rendező csapatát és azonosult a megszokottól alaposan eltérő felfogással.