2019.09.23. 06:50
Már évtizedek óta írják Balassagyarmat krónikáit
Jeles évfordulót ünnepeltek a Helytörténeti Gyűjteményben: negyven éve jelenik meg a város múltját és jelenét a helyi közösség elé táró kiadvány, a Balassagyarmati Honismereti Híradó.
Gréczi-Zsoldos Enikő (jobbra) mutatta be a legfrissebb kiadványt a helytörténeti kör balassagyarmati rendezvényén
Forrás: NMH
Fotó: T.A.
Mint az ismeretes, a 19. század végétől egyre nagyobb érdeklődés övezi közvetlen környezetünk múltját, eseményeit, híres embereit. Ezen érdeklődés kielégítésére születtek az egyes vármegyék történetét feldolgozó monográfiák, a városok, falvak helytörténetét bemutató kötetek. Ezzel párhuzamosan megjelent a városokban a helyi sajtó, ami dokumentálta egy-egy település mindennapjait. A 20. század második felében sok településen megújult a helytörténeti kutatás, az ismeretterjesztés, a honismereti mozgalom.
A Balassagyarmati Honismereti Kör Kovalcsik András örökös elnök vezetésével alakult 1978-ban. A honismereti kör alapító tagjai tisztában voltak a latin közmondás alapvető igazságával: a szó elszáll, az írás megmarad. Ezért az előadások, tanulmányok publikálására létrehozták a Balassagyarmati Honismereti Híradót, mely 1979 óta minden évben megjelenik, köszönhetően a Madách Imre Városi Könyvtárnak, a város önkormányzatának, valamint a lokálpatrióta támogatóknak.
A kiadvány a város történelmét és művészeti életét, mindezek jelenét és múltját mutatja be kötetenként több száz oldalon. Eddig a különszámokkal együtt 58 kötet jelent meg, melyekben a Balassagyarmati Honismereti Körben, a helyi közművelődési intézményekben, a könyvtárban, a civil szervezetekben elhangzott előadások, konferenciák, kiállításmegnyitók, képzőművészeti, irodalmi események anyagát, a kitüntetett személyiségek laudációit, elhunytak életrajzát, a városban lezajlott rendezvények listáját adják közre. A negyven évfolyamban megjelent több mint kétezer publikáció megkerülhetetlen a kutatók számára.
A tartalomért a könyvtár mindenkori igazgatója vállal felelősséget, a szerkesztőbizottság tagjai szervezik a szerzőket, olvassák, javítják a kéziratokat. Az eltelt negyven év alatt e munkában számos szakember és balassagyarmati lokálpatrióta részt vett, többen a különszámok összeállításában jeleskedtek.
Jelent már meg emlékszám többek között a 80 éves Balassi Bálint Gimnáziumról, a Nógrádvármegyei Nemzeti Intézetről, a második világháború és a zsidó holokauszt helyi eseményeiről, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskoláról,
dr. Kiss Árpád pedagógusról és összefoglaló a református egyház történetéről.
Irodalomtörténeti emlékszámot adtak ki Bérczy Károly, Pajor István, Mikszáth Kálmán, Komjáthy Jenő, Balassi Bálint és Madách Imre tiszteletére.
Az ifjúsági különszámok a város diákjai számára nyújtottak publikálási lehetőséget pedagógus személyiségekkel, a személyesen megélt történelem eseményeiről készített interjúkkal és irodalmi próbálkozásaik közreadásával.
A Balassagyarmati Honismereti Híradó 2018. évi kötetét és az In memoriam Réti Zoltán című különnyomatot dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Palócföld főszerkesztője mutatta be, valamint értékelte a kiadványokat és a negyvenéves Honismereti kör munkáját.
A Holokauszt Balassagyarmaton című különszámot Tyekvicska Árpád várostörténész tárta a közönség elé.
Az évkönyv megjelentetését egy széles körű összefogással tudják megvalósítani. A szerkesztőbizottság és a szellemi közreműködők lemondanak a tiszteletdíjról, a szerkesztést a könyvtár munkatársai végzik, így kész digitális kézirat kerül a nyomdába.
A Balassagyarmati Honismereti Híradó köteteit sokan gyűjtik. Előszeretettel veszik kezükbe a városból elszármazott emberek, akiket már sokszor csak ez az évkönyv köt Balassagyarmathoz. Fontos forrása ez a kiadvány a múlt iránt érdeklődőknek, pontos beszámolót ad a helyi eseményekről, évenkénti felbontásban.
A kiadványt mindig szeptemberben mutatják be, hosszú időn keresztül a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság számára is bemutatkozási lehetőséget nyújtott. Az egyes kötetekben megjelentek helyi költők és képzőművészek alkotásai.