A türelem az alkotás alapja, vallja a vizslási hobbiművész

A település művelődési házának kultúrtermébe belépők figyelmét szinte egyből magára vonja az a falon függő öt kép, amelyek élénk színkavalkádját egy egészen különleges „festék” adja. Csak az alkotásokhoz közelebb lépve észrevehető, hogy az ecsetvonás valójában nem más, mint apró szegek közé feszített hímzőfonal.

A fonalképek alkotója, Csőke Ákos elmondta: egy-egy szemet gyönyörködtető mű elkészítéséhez összességében hetvenöt órán keresztül kell az asztal fölé görnyednie.

– Első hallásra talán nem tűnik olyan soknak, de két munkahely mellett nem számolhatok túl sok szabadidővel, tehát a pihenésre szánt időmből kell az alkotásra áldoznom. Mivel alvásra azonban szükségem van, így naponta legfeljebb két-három órát tudok a képek színessé varázslásával tölteni. Ennél többet fizikálisan sem bírnék, hiszen a munkafelületet erős fénnyel kell megvilágítanom azért, hogy a sűrűn sorakozó szögek közül egy se maradjon fonal nélkül – hangsúlyozta a Nool.hu kérdésére a hobbiművész.

A magyarázata teljesen érthető a képeket nézve, hiszen a harmincszor harminc centiméteres bútorlap alapba legkevesebb nyolcszáz, de bizonyos esetekben akár ezer szöget is bele kell ütnie az alkotónak a geometriai minták látványossá tételéhez.

– Amint megvan a bútorlap alap, felvázolom körző és vonalzó segítségével a mintákat, majd öt milliméterenként megjelölöm a szögek helyét. Amikor ezek végleg a helyükre kerültek, lefestem a fejeiket fehérre, majd indulhat a fonalazás. Általában nyolc-tíz színt variálok, méghozzá úgy, hogy a világos árnyalatok mellé egy sötétet választok, így a kontrasztnak hála nagyon szép összhatás érhető el. Emellett nagyon fontos odafigyelni arra is, hogy mennyire feszítem meg a fonalat, hiszen ha túl lazára hagyom, akkor lógni fog a képen, és az bizony nem mutat jól. Ellenben, ha túlfeszítem, akkor mondhatnánk úgy is, hogy elpattan a „húr”. Ebben az esetben vissza kell fejteni a képet az utolsó rögzített pontig és indulhat a folyamat a legelejétől. Tehát nagyon kitartónak kell lenni egy ilyenfajta munkához, amelynek tapasztalataim szerint mindössze tíz százaléka múlik a kezek ügyességén, míg a maradék kilencven nem máson, mint a türelmen – emelte ki Csőke Ákos. Hozzátette: volt egy nagyobb szünet alkotói pályájában.

– Először úgy tizenöt éves koromban pillantottam meg egy hasonló képet az egyik ismerősöm falán, amikor azt mondtam: ezt én is meg szeretném próbálni. Ő azt állította, hogy a seregben, pontosabban öreg katona korában az ilyen képek készítésével múlatta társaival együtt az idejét. Megtetszett amit láttam, és autodidakta módon elkezdtem elsajátítani a technikát.

Az idő múlásával elkezdtem fejleszteni a módszeremet, így például a falemezbe egyre több szöget ütöttem, amelyekre egyre több fonalat fűztem. A végső technikám kialakításához végül öt évre volt szükségem, majd ezután mintegy két évtizedes kihagyás következett, mondhatnám: a fonal felé sem néztem. Aztán néhány évvel ezelőtt Angyal Jenő, a település polgármestere felkért néhány fonalkép elkészítésére a vizslási falunap alkalmából. Elvállaltam a feladatot, igaz régóta nem foglalkoztam vele, de az ígéreteimet mindig betartom, ezért hosszú idő után újra leültem, hogy fonalat feszítsek a szögek közé – mesélte az alkotó, aki arra a kérdésre, hogy nem válna-e főállású művésszé, kifejtette: számára ez csupán egy hobbi.

– Már többen is kérdezték tőlem, miért nem mutatom be a munkáimat, de az az igazság, hogy egyszerűen nem fér már bele, hogy ennél is több időt szenteljek e kedves szabadidős tevékenységemnek – tudatta Csőke Ákos.