Bud Spencer emlékkoncerttel mozgatták meg Balassagyarmatot

A három éve alakult különleges formáció kizárólag a színészpáros filmjeinek betétdalait játssza. Repertoárjuk lefedi a teljes életművet és minden korszak legismertebb dalaiból tevődik össze.

A zenekar tagjai a saját nevüket nem használják, filmbeli karakterek neveit vették fel, így maradjunk annyiban, hogy Charlie Firpo volt a gitáros, Suzanne nővér a basszusgitár húrjait pengette, a doboknál Steinberg ügynök ügyködött, Donna Olimpia, a kis nimfa a billentyűket kezelte, persze mindenki a filmből ismert jellegzetes ruházatban. A Kincs, ami nincs Charlie O’Brian-jét, a zenekar frontemberét kaptuk mikrofonvégre, aki mesélt a banda születéséről és persze a felülmúlhatatlan páros filmjeinek sikeréről.

– 1974-es születésű vagyok, az én korosztályomban természetes volt, hogy főleg a fiúgyerekek rajongtak ezekért a filmekért. A kamaszkor aztán más irányba terelte a figyelmemet, de amikor 33 évesen ismét megnéztem az Ördög jobb és bal kezét, akkor tényleg feltettem magamnak a kérdést: Miért nem nézem én ezt meg minden nap? A zenekar megalapítása az én találmányom, a tagok kiválasztásakor alapkritérium volt, hogy szeressék a filmeket. A zenei koncepció fontos része, hogy a dalok a lehető leghitelesebb formában szólaljanak meg, lekövetve az eredeti hangzást és zenei szerkezetet.

Egyébként fejembe vettem, hogy létrehozok egy Bud Spencer Terence Hill múzeumot Budapesten, ami egyedülálló lenne a világon.

S hogy kit, miért nyűgöznek le ennyire a filmtörténet ezen gyöngyszemei?

– Ha szerelmes vagy, akkor sem tudod pontosan megmondani, miért őrülsz meg a másikért – vallja a zenekar frontembere. Persze lehet említeni néhány tényszerű dolgot: a Bud Spencer filmek egy komplex univerzumot jelenítenek meg, remek történetek, vicces helyzetkomikumok, jó zene kíséri az egész életművet. De tuti recept nincs, hiszen ha tudnánk mi a siker titka, mindenki sikeres lenne.

Könnyedség minden szinten

Egy gyarmati rajongó, Szabó Regina, így nyilatkozott a filmek népszerűségének titkáról a koncert után: – Ezek a filmek valójában felnőtt mesék. Egységes világképük van, a jó és a rossz harcárol szólnak, s a jó kivétel nélkül mindig győzedelmeskedik, mindez szórakoztató formában előadva. Felnőtt énünknek azt a vásott részét mutatják be a főhősökön keresztül, aki a társadalmi konvenciók miatt nem teheti meg, hogy lekeverjen egy taslit, holott a belső igazságszolgáltatásunk ezt jogosnak tartaná. Röpködnek a pofonok, de a durva akciófilmektől eltérően itt nem a harag kerekedik felül, hanem a jókedv, a humor. A zene ezt a könnyedséget adja vissza.