Honvédelem

2024.05.22. 08:20

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a nógrádi fiatalokat is ösztönzi a katonai pályára

A Magyar Honvédség potenciális karrierlehetőséget kínál a közoktatásból frissen kikerülőknek. A honvédség nyitott azok számára is, akik civil munkájuk mellett érdeklődnek a honvédség iránt, kipróbálnák magukat olyan helyzetekben, amelyekkel egy átlagos civil nem találkozik – egyebek mellett erről is tájékoztatta portálunkat Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Balassagyarmaton tett látogatása során.

Lászlók Judit

– A haza védelme a legnemesebb küldetés! Katonára mindig szükség van, nincs béke katona nélkül – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: – A most érettségizőknek is érdemes megfontolni ezt, amikor a jövőjüket tervezik. Bátran állíthatom, hogy minden fiatal, aki csatlakozik ehhez a XXI. századi high-tech eszközökkel felvértezett csapathoz, az megtalálhatja a számítását. A honvédség nyitott azok számára is, akik civil munkájuk mellett érdeklődnek a honvédség iránt, kipróbálnák magukat olyan helyzetekben, amelyekkel egy átlagos civil nem találkozik. Számukra ideális a tartalékos katonai szolgálat. A munkahellyel és tanulmányokkal is összeegyeztethető, a rugalmas szolgálati forma egyre népszerűbb, már 10 ezernél is több tartalékos katonánk van, és még többeket akarunk megszólítani, hogy csatlakozzanak hozzánk, hiszen magam is tartalékos katona vagyok.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Balla Mihály Balassagyarmaton
Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Balla Mihály a balassagyarmati honvédelmi központot körbejárták
Fotó: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool.hu

Az elmúlt években jelentősen emelték a katonák illetményét

A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a tartalékosok kiképzéseken vesznek részt, gyakorlatokon, árvíz elleni védekezésben, toborzásban és a hagyományőrzés is tartalékos szolgálat – természetesen illetmény fejében.

– A tartalékos olyan típusú rálátást kap a katonai életformára, ami közülük sokakat inspirál arra, hogy később szerződéses vagy hivatásos szolgálatot vállaljanak. Akik bármilyen formában, hivatásosként vagy tartalékosként a honvédséget választják, összetartó, igazi közösség részévé válnak, ahol új barátságok is születnek. Katonáink mindenben számíthatnak egymásra a gyakorlótéren, a laktanyában és a hétköznapokban is. Katonának lenni ma már anyagi megbecsüléssel is jár – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki szerint az elmúlt években sokat tettek azért, hogy jelentősen emelték a katonák illetményét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában