Korszerűsítés

2024.05.23. 08:35

Felújították és megtisztították a kálvária környékét Tereskén

Hegedűs Henrik

Központi támogatási forrásokból szépült meg a temető szomszédságában található kálvária Tereskén. Vincze-Meló Martina, a nyugat-nógrádi település polgármestere portálunk megkeresésére elárulta, a  Börzsöny Térsége Egyesület közreműködésével adtak be sikeres pályázatot a Vidékfejlesztési Program Településkép megőrzése című támogatási formájára, és nyertek el mintegy ötmillió forintot. Ezt a község önkormányzata kiegészítette a szükséges önerővel. 

kálvária
Felújították és megtisztították a kálvária környékét Tereskén
Forrás: Beküldött fotó

Így elvégezhették a nélkülözhetetlen munkálatokat, mert a tizennégy stációból álló kegyhely állapota az utóbbi időben igencsak leromlott. 

A felújítás Gill Viktor László kőfaragó-kőszobrász mester tevékenysége során készült el, míg a stáció képei Lőrincz Lilla képzőművész keze nyomát dicsérik. A kálvária területén egyéb tereprendezés és kertészkedés zajlott, ezt társadalmi munkában végezték el a közelmúltban a tereskei emberek.

Vincze-Meló Martina hozzátette, a kálváriát június elsején, tábori misével egybekötött megszentelési ünnepségen avatják fel, amelyre meghívást kapott Marton Zsolt jelenlegi, és dr. Beer Miklós korábbi váci püspök is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában