Programajánló

2024.05.18. 10:12

Hétvégi programok: három napon át hömpölyögnek cunamiként az események Nógrád -szerte

A borult idő ellenére is igazi eseménycunamival tör be a hosszú hétvége szűkebb hazánkba. Kazáron a laska körül forog ma a program, míg Nógrádsipeken falunap és vadrózsafesztivál csábítja a szabadba az érdeklődőket. A hétvégi programok között találjuk még – a teljesség igénye nélkül – a pataki Falunapi Pampuska Fesztivált, illetve a 39. Bujáki Vasárnapot is, amit természetesen idén is lakodalmas menet színesít majd.

Veres Edina

Hétvégi programok sokasága várja a vendégeket Nógrád-szerte, kiemelkedik közülük a laskafesztivál

Forrás: Nool.hu

Fotó: NMH archív

Finomságok és programok hada ízesíti az idei Laskafesztivált Kazáron

A pünkösdi hosszú hétvége első napja szűkebb hazánk egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényével robban be Kazáron. Ahogy arról portálunk korábban már beszámolt, szombaton a Laskafesztivál és Tócsni Parti a 11 órakor kezdődő megnyitóval startol el. A színpadi produkciók középpontjában a folklór áll majd, de a kazári Fesztiváludvaron az érdeklődők kísérőprogramok hadára bukkanhatnak majd. Arra, hogy a már reggeltől serénykedő főzőcsapatok közül melyik bizonyul a legjobbnak 16 órakor, az eredményhirdetés során derül fény, végül az idei Laskafesztivált sztárfellépők sora zárja. Az Ámokfutók 20 órakor lép színpadra, majd egy órával később a Mr. President robbantja fel a hangulatbombát a világot jelentő deszkákon. Végül 22 órától DJ Szatmári pörgeti majd a slágereket a Laskafesztivál közönségének a hajnalig tartó bulihoz.

Pünkösdi királyt is választanak a szécsényi FeteKertben

A Felzárkózó települések program nemrég megnyílt közösségi tere, a FeteKert Szécsény színes programokkal készül a hosszú hétvégére. A pénteki koncert és könyvbemutató után, május 18-án, szombaton 10 órától termékbemutatót és vásárt tartanak, amely során az érdeklődők a Máltai Manufaktúra üzemeiben – Mátraverebélyben, Nagybárkányban, Karancsságon és Rimócon – készült portékákat kóstolhatják és vásárolhatják meg. Emellett az esemény látogatóit kézműves foglalkozások sora, pünkösdi királyválasztás, családi fotózás és babasarok várja.

Élő zene és jó hangulat színesíti a diósjenői roma pikniket

Roma pikniket és családi napot tartanak Diósjenőn, a Szent István Parkban május 18-án, szombaton délután. A programok 13 órakor a megnyitóval és közös ebéddel rajtol el. A 19 óráig tartó igyenes rendezvényen a jó hangulatról a Horváth Band gondoskodik élő zenével. A szervezők a legkisebbeknek arcfestéssel és légvárral kedveskednek.

Lélegzetelállító mutatványok kíséretében adják át Balassagyarmat skate parkját

A BMX, a gördeszka, a görkorcsolya és a roller szerelmesei szívének kedves programot rendeznek szombat délután Balassagyarmaton. Az egykori homokbánya területén kialakított skate park átadóján 15 órakor Pro Flatland BMX bemutató tekinthetnek meg az egybegyűltek Pozsonyi Bencének köszönhetően. Ezt követően a rendezvény roller workshoppal folytatódik, majd 17 órától Kemp Patrik és csapata Extrém BMX bemutatóján, végül egy órával később Zöld Gergő, Fehér Károly és Kiss Bence BMX Freestyle bemutatóján ámulhat tátott szájjal a közönség. Az eseményen kapcsolódóan graffiti pályázatot hirdetnek a helyszínen, ahol megannyi kísérőprogramra, így például kézműves foglalkozásra és ügyességi feladatokra is lelhetnek a megjelentek. A Balassagyarmat Városháza nevű Facebook-oldalon megosztott tájékoztatás szerint rossz idő esetén az átadó elmarad.

Zenétől, táncos műsoroktól és jó kedvtől zeng majd Nagylóc 

Nagylócon zenével-tánccal és jókedvvel töltik meg a szombatot. A Zengő Színpad Fesztivál nevű rendezvény reggel a főzőversennyel vette kezdetét, délben ebédre várják a szervezők az érdeklődőket. A település szabadtéri színpadára 13 órakor az Idősek Klubjának tagjai lépnek fel, hogy vidám műsorukkal mosolyt csaljanak a megjelentek arcára. Fél órával később dr. Pintérné Szabó Judit köszönti az egybegyűlteket, akiket ezt követően Bódi Guszti és Margó szórakoztat majd. A főzőverseny eredményeire 14 óra 50 perckor derül fény, majd ezután egy gyermektánccsoport, illetve a Varsányi Borbarátok Egyesületének Szőlőszem színjátszó csoportja kápráztatja el a közönséget. A látogatók 16 órától egy Irigy Hónaljmirigy show-n tombolhatnak, amit követően – több táncos előadás után – 18 órától Rony gondoskodik a jó hangulatról. Az eseményt szabadtéri disco zárja 19 órától, amelyhez a ritmust DJ Ben Nyler pörgeti majd.

Két napon át dübörög a Nógrádsipeki Falunap és Vadrózsafesztivál

Az idei immár a 28. alkalom, amikor a Nógrádsipeki Falunap és Vadrózsafesztivál nevű esemény megannyi programmal kínál kikapcsolódási lehetőséget helyieknek és a településre látogatóknak egyaránt. A rendezvény első napján, azaz május 18-án szombaton motoros versennyel és rockzenével hangolódhatnak az érdeklődők a falunapi és fesztiváli forgatagra. Ahogy azt a Nool.hu is megírta, Nógrádsipek ismét otthont ad a Magyar Motorsport Szövetség Magyar Triál Bajnokság és Kupasorozat következő futamának, amelynek versenyzői szombaton 11 órakor rajtolnak el. Szintén szombaton 16 órától a már hagyománnyá vált Rockfesztivál rázza fel a hangulatot a településen. A fellépők között található az Ősiláz, a Force, a Bermuda Bt, valamint a Frantic. Május 19-én, vasárnap a motoros versenyzők 10 órakor vágnak neki az előttük álló távnak. A falunapi program 13 órakor a megnyitóval kezdődik el. Ezután a színpadon zenés-táncos produkciók váltják egymást, de az érdeklődők Erdős Csaba tart quad-és terepjáró bemutatóját is megtekinthetik, illetve megannyi kísérőprogramon vehetnek részt. Végül a vasárnap estét retró buli zárja majd, amely során DJ Persik Szabi gondoskodik majd a ritmusról.

Felelevenítik Hollókőn pünkösd hagyományait

Hollókő településén sem telhet el a pünkösdi hosszú hétvége különféle programok nélkül. A község Ófalujában május 19-én, azaz vasárnap megelevenednek az ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományok. Egy nappal később, május 20-án, hétfőn 10 óra 45 perctől a Szent László Vitézei, a Pavane Történelmi Táncegyüttes és a Keleti Szél Zenekar közreműködésével egészen a középkorig repülhetnek vissza kicsik és nagyok a már hagyományos Várjátékok nevű rendezvény során.

Édes finomság körül forog a falunapi fesztivál Patak községben

Patak településen hagyomány, hogy pünkösd vasárnapját összekötik a község falunapjával. Idén sem lesz ez másképp, hiszen május 19-én a helyi sportpálya ad majd otthont a Falunapi Pampuska Fesztiválnak. A programok 14 órakor a polgármesteri köszöntővel rajtolnak el, majd a szabadtéri színpadon egymást követő zenés-táncos produkciók szórakoztatják a közönséget. Ahogy arról portálunk is beszámolt, az előadók között lesznek a helyi óvodások és általános iskolások, az Érsekvadkerti Népdalkör, a két pletykálkodó öregasszony, Margit és Annus, valamint Palánki Edina hip-hop táncos csoportja. A főzőverseny eredményeire 17 óra 30 perckor derül fény. A nap során megannyi kísérőprogram, így például különböző kézműves foglalkozások sora, és egy RC modellautó pálya kínál majd lehetőséget a kikapcsolódásra. Sztárvendégként Mohácsi Brigi 16 órakor, illetve a Kozmix együttest 20 órakor lép a világot jelentő deszkákra. Végül a pataki Falunapi Pampuska Fesztivál zárásához 21 óra 15 perctől Dj Sylvester pörgeti majd a ritmust.

Lakodalmas menet is színesíti a Bujáki Vasárnap programkavalkádját

Harminckilencedik alkalommal ünnepelhetnek a településre érkezett látogatók a helyiekkel közösen a Bujáki Vasárnap című rendezvényen. A nagy múltú rendezvény május 19-én, vasárnap 11 órakor a Tours-i Szent Márton templomban a pünkösdvasárnapi ünnepi nagymisével kezdődik, a szerartást körmenet zárja. Azt követően a résztvevők az Esterháy Közösségi Tér rendezvényterén felállított sátrak alatt elkölthetnek egy finom ebédet, majd a 12 óra 45 perckor kezdődő ünnepi megnyitón elhangzó köszöntőbeszédek után – tervezetten 13 óra 10 perckor – a szokásokat tartva elindul a lakodalmas menet a közösségi háztól. Ezt követően 14 óra 20 perctől a szórakozásé lesz a főszerep. A szabadtéri színpadon folklór műsor szórakoztatja majd a résztvevőket, majd 18 órakor Dorina lép a világot jelentő deszkákra, míg egy órával később Lagzi Laci mulatós műsora ad okot a jókedvre. A nap folyamán megannyi kísérőprogram kínál majd kikapcsolódási lehetőséget a látogatóknak. Így például a Galgamenti Szabad Hajdúk török kori táborába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők, akik dudás- és fegyverbemutatót, vagy épp veterán motorokat is megcsodálhatnak az esemény helyszínén. Orsovai Reni és Deniz 20 órától gondoskodik a jó hangulatról, míg 21 órától DJ Lestyán és DJ Gézu pörgetik majd a ritmust. A XXXIX. Bujáki Vasárnapot 22 órakor kezdődő tűzijáték zárja majd.

Három napon át fogadják a pünkösdi búcsúra érkezett zarándokokat Szentkúton

Mátraverebély-Szentkúton a pünkösdi búcsú során három napon keresztül várják a látogatókat. Ahogy arról portálunk is beszámolt, nemzeti kegyhelyünkön május 18-án, szombaton 9, 11, 18 és 24 órakor tartanak szentmisét. Pünkösdvasárnap 9 és 11 órakor lesz mise, hétfőn szintén 11 órakor kezdődik a szertartás. Mind vasárnap, mind hétfőn a 14 órás litánián megáldják a zarándokokat és kegytárgyaikat. A hívők a nemzeti kegyhelyünk hivatalos honlapján találhatnak a háromnapos pünkösdi búcsú pontos menetrendjével kapcsolatban részletes tájékoztatást.

Családi és gyermeknap varázsolja színessé Erdőtarcsán pünkösdhétfőt

Családi és gyereknapot tartanak Erdőtarcsán pünkösdhétfőn, azaz május 20-án. A programok 10 órakor a főzőversennyel rajtolnak el, a hivatalos megnyitó időpontja 14 óra lesz, amikor is az ünnepi köszöntők elhangzása mellett megnyitják a helyi szakkörösök munkáit bemutató kiállítást, valamint kihirdetik a főzőverseny eredményeit. A megjelentek 15 órától a Mihálygergei Mazsorettcsoport tagjainak mozdulatait csodálhatják meg, majd egy órával később – Ihos József műsorának köszönhetően – Kató néni is megérkezik Erdőtarcsára. A látogatók 17 órától Lagzi Lacival mulathatnak egyet közösen, míg 18 órától a tombolahúzás okoz majd izgalmas perceket a résztvevőknek. A nap során több kísérőprogram is kikapcsolódási lehetőséget biztosít majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában