Program

2024.05.15. 18:44

Nógrádsipek közössége pünkösdkor rendezi meg a falunapi vadrózsafesztivált

A település önkormányzata a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy pünkösd hétvégéjén, május 18-án és 19-én immár 28. alkalommal tartják meg a Nógrádsipeki Falunap és Vadrózsafesztivál című rendezvényt.

Lászlók Judit

Vadrózsa virága: éppen ez idő tájt nyílik. A hagyomány szerint Nógrádsipek neve a csipak, vadrózsabogyó szóból ered

Fotó: Illusztráció: MW

Mint ismert, tavaly a villámárvíz okozta problémák miatt nem tudták megtartani a népszerű rendezvényt. Idén azonban, ismét színvonalas programokat kínálnak a falu lakóinak és a településre látogató vendégeknek. Nógrádsipek ezúttal is otthont ad a Magyar Motorsport Szövetség Magyar Triál Bajnokság és Kupasorozat következő futamának. Szombaton 11 órakor, vasárnap pedig 10 órakor rajtolnak a versenyzők.

Szombaton 16 órától rendezik meg a már hagyománnyá vált Rockfesztivált, amelyen fellép az Ősiláz, a Force, a Bermuda Bt, valamint a Frantic. Aztán vasárnap 13 órától indul a falunapi program. A megnyitót után fellép a Kerek Perec Egylet, valamint a Nógrádsipeki Hagyományőrzők. Ezután Erdős Csaba tart quad-és terepjáró bemutatót. Ezt követően a résztvevők megtekinthetik a Till Collapse Dance, az Egyházasdengelegi Hagyományőrző Egyesület, a V.P.M. Kör, a Reinas Del Ritmo és a Mohito Zenekar fellépését. Végül az estét egy retro bulival zárják, amelyen dj Persik Szabi gondoskodik a jó hangulatról. Mindeközben egyebek mellett számos kísérő program várja majd az érdeklődőket: palóc ételek, rajzverseny, pálinka verseny, vásár, kézműves foglalkozások, utazó vidámpark. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában