Konferenciasorozat

2024.04.26. 17:55

Drónokkal és használatukkal ismerkedtek a diákok a balassagyarmati iskola rendezvényén

A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének drón tagozata konferenciasorozatot szervez „Drónia Roadshow” címmel, amelynek második állomása a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum (SZC) Szent-Györgyi Albert Technikum volt. A Drónia Roadshow-t a diáknap keretében rendezték meg pénteken.

Lászlók Judit

Számos érdekes és új információval gazdagodtak az intézmény diákjai

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

A diáknap megnyitójára a tanulók pénteken reggel, a tornateremben gyűltek össze. Az eseményen Szrenka Anikó, Nógrád Vármegyei SzC Szent-Györgyi Albert Technikum igazgatója mondott köszöntőt. 

Ezt követően Pribisán Gábor, Nógrád Vármegyei SzC főigazgatóhelyettese megtartotta nyitóbeszédét. Ebben köszönetet mondott a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége Drón Tagozatának, amiért szűkebb hazánkban a Nógrád Vármegyei SzC Szent-Györgyi Albert Technikumra esett a választásuk, amely szerinte egy olyan intézmény, ahol az iskolavezetés és az oktatók is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lehető legkorszerűbb tudáshoz jussanak a tanulóik, és az új technológiákat mindig megismertessék velük. Végül azt javasolta a diákoknak, hogy igyekezzenek mindig nyitottak lenni az új technológiákra, hiszen a szakmájukban való kiteljesedésnek és sikerességnek ez lehet az egyik legfontosabb kulcsa. 

Drónia Roadshow egyik célja, hogy felhívják a figyelmet a kibertér veszélyeire

A megnyitó után kezdetét vette a Diáknap, ahol egyebek mellett könyvklub, kadétprogram, foci és közös főzés is várta a tanulókat. A Drónia Roadshow bemutatóját a tornateremben tekinthették meg a diákok. Erről bővebben is mesélt portálunknak a helyszínen Örmény Georgina Viktória, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége Drón Tagozatának elnöke és alapítója. 

– A Drónia Roadshow során a kibertér veszélyeire hívjuk fel a figyelmet és a mesterséges intelligencia térnyerésére. Sajnos a háború megmutatta a csúnya arcát a drónoknak, ezért úgy gondoltuk, hogy nekünk feltétlenül muszáj megmutatni a civil életben az általa végezhető sportolási lehetőségeket, hobbikat és szakmákat, hiszen én magam drónpilótaként is nagyon sok területen dolgozom – mondta Örmény Georgina Viktória, aki a víz alatti drónokról is ír publikációkat.

Kiemelte, fontosnak tartották, hogy a diákok körében elindítsanak egy tudatosító programot, amelynek Farkas Bertalan nyugalmazott állományú dandártábornok, az első magyar űrhajós, valamint a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ a fővédnöke. A programot a Miniszterelnökség is támogatja. A Drónia Roadshow öt állomásból áll, melynek a Nógrád Vármegyei SZC Szent-Györgyi Albert Technikum a második helyszíne. 

A drónszimulátort és a mini drónokat is kipróbálhatták a diákok

A Drónia Roadshow során a tanulók először a kibertérről és a mesterséges intelligenciáról hallhattak előadásokat. Majd kipróbálhatták a drónsimulátort, a mini drónokat, illetve VR bemutató és FPV garage is várta a őket. Emellett a nap során gyakorlati bemutatókat tartott számukra a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Lovas szolgálata, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet, Nemzetbiztonsági Szakszolgálata, és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A program végén pedig a tanulók és az oktatók a drónok segítségével elkészíthették az iskola névadójának a felfedezésére utaló élőképet. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában