Múltidézés

2024.03.18. 15:40

Úszni látszott a strand felújítása harminc éve Balassagyarmaton

Kétbodonyban erőteljesen megemelték a helyi horgászegyesület tagsági díját, míg Balassagyarmaton úszni látszott a városi strand felújításának ügye, míg az újonc határőrök letették esküjüket a Hősök terén. Többek között erről is szóltak a hírek Nógrádban harminc éve, 1994 márciusának közepén.

Hegedűs Henrik

Túlszaporodtak a halak

A kétbodonyi víztározó-horgásztó helyzetéről a község polgármestere, egyben a horgászegyesület vezetőségi tagja, Holes Imre számolt be a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain. Elmondta, korábban rengeteg hal volt a tóban, sőt túl is szaporodtak, ami nem tett jót a minőségnek, ezért az utóbbi időben mértékletesebben bántak a telepítésekkel. Miután az egyesület megszerezte az állóvíz tulajdonjogát, megemelték a tagsági díjat, méghozzá tízezer forintra, ami többeknek nem tetszett, így leapadt a pecások létszáma, ugyanakkor más településekről is akadt érdeklődő, mert értékes a tó halállománya.

Tárgyak a strandfelújításról

Balassagyarmaton az önkormányzat képviselő-testülete tárgyalta a strand felújításának témáját. Az egykor közkedvelt fürdő ugyanis jelentős mértékben lepusztult, be is zárta kapuit a nagyközönség előtt, de a település vezetése mindenképpen szerette volna elvégeztetni a fejlesztést. Dr. Németh György polgármester azonban kénytelen-kelletlen bevallotta, mivel a kivitelezésre jelentkező egyetlen pályázó visszalépett, a strand korszerűsítésének lehetősége rövid távon mindenképpen úszni látszik.

Felvette a tudós nevét az iskola

Ugyancsak az Ipoly-parti városban ezekben a március közepi napokban intézményi névadó-ünnepséget tartottak. A Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskola felvette a neves Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert nevét. Lakatos Tamás igazgató kiemelte, továbbra is kiemelt tisztelet övezi az alföldi parasztvezért, de a C-vitamin feltalálójának szellemi öröksége jobban kötődik Nógrádhoz, nem utolsósorban pedig az iskola profilja is több ponton szorosabban kapcsolódik Szent-Györgyi Albert munkásságához. A névadó alkalmából leleplezték Nagy Márta festőművésznek a tudósról készített portréját.

Ívóvízhálózatot építettek

Cserhátsurányban az ivóvízhálózat kiépítése számított 1994 legfőbb feladatának. A beruházás, amelynek elkészülését még az első félévben várják, 40 millió forintba kerül, aminek hatvan százalékát képezi az állami támogatás. A háztartások a rendszerre harmincezer forint kifizetése ellenében csatlakozhatnak rá, ám csupán az ingatlantulajdonosok tíz százaléka vállalkozott arra, a nagy költség miatt, illetve azért, mert hiába nitrátos tartalmú a házaknál az udvari kutak vize, ragaszkodnak az emberek a régi szokásokhoz.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában