Elismerés

2024.03.30. 19:55

Nincs annál jobb érzés, mint segíteni a betegeken – vallja a kitüntettet szécsényi főorvos

Szécsényben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepségen átadták a Szécsény Városért kitüntető díjat is. Az elismerést ezúttal dr. Barrak Ahmad, a Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum igazgató főorvosa vehette át.

Lászlók Judit

Az elismerést ezúttal dr. Barrak Ahmad, a Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum igazgató főorvosa (jobb szélen) vehette át

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

A Szécsény Városért kitüntető díj a település közéletében vagy a várospolitikában huzamosabb időn át kiemelkedő tevékenységet végző magánszemély vagy szervezet részére adományozható. Az önkormányzat képviselő-testületének határozata alapján, a díjat 2024-ben dr. Barrak Ahmad, a Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum igazgató főorvosa vehette át, akinek a szülei szintén doktotok voltak.

– Dr. Barrak Ahmad 1975-ben Szíriából érkezett hazánkba ösztöndíjasként. Szegeden végezte el az orvosi egyetemet, majd Salgótarjánban lett medikus – hangzott el az eseményen a Csukáné Szerémy Andrea alpolgármester által felolvasott méltatás során. Hozzátette: – Szakvizsgát Szegeden és Budapesten szerzett fül-orr-gégészetből, foniátriából, audiológiából, majd lézerterápiás, illetve fül- és orrplasztikai végzettséget is szerzett. Ezután dolgozott a budapesti Fül-Orr-Gégészeti Klinikán, majd Szegeden is. Mielőtt Szécsénybe került, osztályvezető főorvos volt a salgótarjáni Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórházban.

Tizenhárom éve vezeti a Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrumot

Az alpolgármester a méltatásban kiemelte, hogy a Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum 2011-es nyitása óta ő az intézmény igazgató főorvosa, a járóbeteg-szakellátó központot üzemeltető nonprofit közhasznú Kft. ügyvezetője. Az általa irányított intézmény pedig 13 éve az egyik, ha nem a legszínvonalasabb egészségügyi ellátását biztosító szakrendelője a város, a járás, a vármegye, sőt, a régió lakosságának. Hangsúlyozta továbbá, hogy dr. Barrak Ahmad fontos feladatának tekinti az intézmény menedzselését, ezért folyamatosan azon fáradozik, hogy bővítse az egészségügyi szolgáltatások körét.

– Az orvosi pályát hivatásának, életformájának tekinti. Ahogy mondta, nincs annál jobb érzés, mint segíteni a betegeken. Dr. Barrak Ahmad orvosi küldetésének és elhivatottságának tekinti a prevenciót. Kiváló kapcsolatot ápol a tulajdonos önkormányzatok polgármestereivel, akik harmadik alkalommal is egyhangú szavazással bízták rá az intézményvezetői feladatokat – mondta az alpolgármester, majd ismertette az igazgató főorvos elismeréseit.

Számos díjjal tüntették ki az elmúlt években

– A koronavírus-járvány időszakában a megyében lakók életének és egészségének védelme érdekében végzett kiemelkedő és áldozatos munkájáért az általa vezetett intézmény a Nógrád Megye Védelméért elnevezésű emlékérem elismerésben részesült. Dr. Barrak Ahmad hosszú éveken át tartó kiemelkedően eredményes és sikeres tevékenységével hozzájárult szűkebb hazánk fejlődéséhez, ezért 2014-ben Nógrád Megyéért díjat adományoztak számára. 2016-ban a megye egészségügyi ellátása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért Nógrád Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése Perliczi János Díjjal ismerte el munkáját, továbbá Salgótarján város kitüntetettje is. Emellett szakmai elismerést vehetett át egy nemzetközi konferencián is. Mint mondta: örül annak, hogy méltatják a munkáját, de számára a betegek bizalma a legfontosabb – emelte ki Csukáné Szerémy Andrea.

Hozzáfűzte: dr. Barrak Ahmad gyermekorvosként praktizáló feleségével az egyetemen ismerkedett meg, akivel Salgótarjánban alapítottak családot. Három gyermekük szintén orvosi, fogorvosi és szájsebészeti végzettséget szerzett, és már négy unokával ajándékozták meg a nagyszülőket.

Az igazgató főorvos hálás az elismerésért

Dr. Barrak Ahmad portálunknak elmondta: rendkívül hálás a képviselő-testületnek, amiért neki adományozták ezt a díjat. – Ez a kitüntetés nagyon sok erőt és motivációt ad számomra a továbbiakhoz – hangsúlyozta dr. Barrak Ahmad, aki továbbra is szeretné folytatni a munkáját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában