Figyelemfelkeltő kampánynap

2024.03.20. 09:18

Két nógrádi településen is a talajszelvényekről mesélnek a szakemberek

Veres Edina

Zabar település határában, az utaspusztai elágazónál a szemfüles közlekedők már kiszúrhattak néhány kiásott mélyedést a domboldalban. Azok azonban nem csupán egyszerű gödrök, hanem talajszelvények, amelyek megannyi érdekes információt rejtenek.

A Magyar Talajtani Társaság (MTT) március 20-án, azaz a csillagászati tavasz első napján, országos figyelemfelkeltő kampánynapot szervez „ A talaj élete – amit egy szelvény el tud mondani magáról" címmel. Az MTT honlapján elérhető térkép szerint szűkebb hazánkban két településen – Zabar mellett Terényben is – érdeklődők vehetik majd körbe a kiásott talajszelvényeket, amelyekkel kapcsolatban megannyi információval gazdagodhatnak az eseményt irányító szakembereknek köszönhetően.

Geográfus ismerteti az érdekességeket

A programsorozathoz csatlakozó Zabarért Egyesület az eseményük Facebook-oldalán számolt be róla, hogy a községet érintő szerdai esemény 16 és 17 óra között zajlik majd le a külső-zabari településrészen, pontosabban az utaspusztai elágazónál. A helyszínen Dobos András, a Miskolci Egyetem geográfusa ismerteti majd hazánk egyik leghidegebb téli középhőmérsékletű területének talajszelvény jellegzetességeit.

„Az országos kampánynap célja, hogy felhívja a figyelmet a termőtalajaink állapotára és fontosságára. A kiásott talajszelvényt bemutatjuk, leírjuk, mesélünk a talajról, annak működéséről, és természetesen válaszolunk minden kérdésre” – olvasható a program részletes leírása a tájékoztatásban, amelyből az is kiderült, hogy a kezdeményezés esős időjárás esetén sem marad el. Éppen emiatt a szervezők arra kértek minden érdeklődőt, hogy a terepnek és időjárásnak megfelelő öltözékkel készüljön a talajszelvények rejtette világában tett érdekes utazásra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában