Év- és ciklusértékelő

2024.03.20. 19:55

Már biztos: júniusban új polgármestere lesz Salgótarjánnak

Szerda esti év- és ciklusértékelő beszédének végén Fekete Zsolt, Salgótarján szocialista polgármestere bejelentette, hogy nem indul a júniusi választáson. A Fidesz szerint Fekete menekül a süllyedő hajóról, sőt, a hajó már el is süllyedt.

Nool.hu

Fekete Zsolt, Salgótarján leköszönő polgármestere

Forrás: Facebook/Fekete Zsolt

– Néhány héttel ezelőtt azt mondtam, hogy én nem megyek sehova. Salgótarjánban szeretnék megöregedni és tenni a városért. Politikai ellenfeleink állításával ellentétben a hajó nem süllyed és nem szállok le róla, de a kormányt átadom – fogalmazott Fekete Zsolt. A Facebookon is közvetített beszédében hozzátette: 

– Ezt a döntést meghozni legbelül pokolian nehéz volt, de hosszas vívódás után arra jutottam, hogy felelős városvezetőként ezt meg kell tennem. Hogy miért? Mert őszintén hiszem, hogy tudni kell átadni a stafétát egy fiatalabb generációnak.

Fekete szerint tudni kell felismerni egy közösség érdekeit az egyéni ambíciók helyett, és elérkeztek egy olyan pontra, ahol már szemléletbeli változások szükségesek ahhoz, hogy a város megfeleljen a kor követelményeinek, az itt lakók igényeinek. A polgármester elmondta, hogy helyette Huszár Máté jelenlegi alpolgármester indul majd a választáson a baloldal támogatásával.

A bejelentésre Fenyvesi Gábor, a Fidesz városi elnöke Facebook-videóban reagált.
– Fekete Zsolt még egy hónapja arról írt a közösségi oldalán, hogy a hajó nem süllyed, nem hagyja el a fedélzetet. Azonban már tudjuk, hogy a hajó mégis elsüllyedt, és a kapitány elsőként dobbant, akit hamarosan követ egyik elsőtisztje, Dániel Zoltán is – mondta az elnök. Hozzátette: – A baloldal maroknyi serege megroppant: sem politikai, sem kormányzati hátterük nincs. Erkölcsi hitelük is megkopott. Ez a levitézlett csapat, Huszárral és Molnárral az élen, már nem tud megújulni, csak újabb hazugságokat tud ajánlani.

Fenyvesi Gábor szerint ez nem mehet így tovább, a salgótarjániaknak nemet kell mondaniuk arra, hogy a városon két levitézlett MSZP-s vezető, Huszár Máté és Molnár Károly uralkodjon. Úgy fogalmazott: 

– Salgótarjánnak nincs újabb öt éve a helyben topogásra. Új esélyt kell adni az itt élőknek és a városnak! Egy új városvezetéssel, egy új Salgótarjánért! Ellenállás helyett együttműködés, ujjal mutogatás helyett tettek, leszakadás helyett pedig fejlődés kell.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában