Elismerték elhivatottságát: négy évtizede dolgozik a betegek felépüléséért a tarjáni kórház nővére

Negyven év hosszú idő. Azonban, ha valaki elhivatott a szakmájában, akkor négy évtized után is minden egyes nap tudása legjavát nyújtva teszi a dolgát. Molnár Józsefné Beatrix, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház ortopédiai osztályának nővére ma is ugyanolyan lelkesen végzi a betegágy mellett a napi feladatokat, mint amikor először öltötte magára a fehér köpenyt.

– Már gyerekkorában erre a pályára készült?
– Amikor gyerekként megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni, emlékeim szerint sosem jutott eszembe, hogy majd egyszer az egészségügyben helyezkedek el. Nem is volt senki a családban, aki ezen a területen dolgozott volna. Amikor az általános iskola végén dönteni kellett, hogy hol folytatom tovább a tanulmányaimat, akkor ötlött fel bennem: valamilyen segítő munkát szeretnék végezni, így a salgótarjáni egészségügyi szakközépiskola és szakiskolában nővérnek tanultam. Ekkor már tudtam, hogy ez az én utam, és ez nem változott az elmúlt negyven évben sem. 1984 szeptemberétől dolgozom a kórházban, már munka mellett érettségiztem le, majd megszereztem a felnőtt szakápoló oklevelet is.

– A traumatológián helyezkedett el, az osztálynak két évig a főnővére is volt.
– A munkakör nagyon sok adminisztratív feladattal járt, alig maradt időm a betegekre. Azt vettem észre, hogy szinte csak a vizitek alkalmával találkozok az osztályon lábadozó emberekkel, és én jobban szerettem a betegágy mellett dolgozni. Ezért két év után ismét ápolóként folytattam tovább a feladataimat. Később adódott egy lehetőség, amit elfogadtam, így 2010 óta már az ortopédián segítem a műtétek után lábadozók felépülését.

– Miben más ezen az osztályon a munka?
– Itt a nagyobb műtétek, különféle protézisek beültetése után gyógyulnak a páciensek, kiszámíthatóbb a munka, ami nagyobb sikerélményekkel is jár. A betegek ezen az osztályon szinte kivétel nélkül meggyógyulnak, azonban egy-egy operáció után teljesen ki vannak szolgáltatva a nővéreknek. Sokat kell foglalkozni velük, segíteni a felépülésüket, gyakorolni a gyógytornát, közben sokat beszélgetünk. Szeretem a munkámat, hiszen nap mint nap sok pozitív visszajelzést kapok arról, hogy eredményes, amit a kollégáimmal együtt csinálunk. Nagyon jó kis csapat dolgozik itt együtt, számíthatunk egymásra és kiváló hangulatban telnek a napok. Vannak még néhányan az intézményben, akikkel negyven évvel ezelőtt egyszerre álltunk itt munkába, és az ikertestvérem, sőt, már a lányom is a salgótarjáni kórházban dolgozik. Így a családból már hárman köteleztük el magunkat a hivatás mellett.

– Mit szólt, amikor megtudta, hogy miniszteri oklevéllel ismerik el a munkáját?
– Őszintén szólva nagyon meglepődtem, hiszen én „csak” nővér vagyok, nincs magasabb beosztásom. De természetesen nagyon jól esett, hogy elismerik az elmúlt négy évtizedben végzett munkámat. Ez is azt jelzi számomra, hogy jó úton járok, jól döntöttem annak idején, amikor ezt a szakmát választottam. A kollégáim és a családom is büszke az elismerésre. A férjem mindig mellettem állt, a támogatása nélkül nem is tudtam volna így helytállni a hivatásomban.

– Mi az, amit szívesen csinál szabadidejében, mi az, ami feltölti?
– Nagyon szeretek kirándulni, szinte nincs is olyan nap, hogy ne tennénk a párommal közösen egy sétát. Szeretjük a természetet, gyakran ülünk kerékpárra is, az aktív kikapcsolódás hívei vagyunk. A Beszterce-lakótelepen élünk, de van egy kis telkünk, ott is gyakran töltjük a szabadidőnket. Amióta 2019-ben megszületett az unokánk szinte minden szabad percünket vele töltjük. Közös programokat szervezünk, körülötte forog minden, a vele töltött idő az, ami kikapcsol és feltölt.

– A hölgyek negyven év után nyugdíjba mehetnek, mik a tervei a jövőre nézve?
– Úgy döntöttem, hogy élek ezzel a lehetőséggel, és idén nyugdíjba vonulok. Azonban, ha lesz rá lehetőség nyugdíj mellett is szívesen dolgozok tovább a kórházban. Amíg lesz hozzá erőm, örömmel töltöm a napjaimat a betegek között. Természetesen a családomra, főleg az unokámra azt követően több idő marad, nagyon sok közös program vár még ránk.