2024.02.17. 19:28
A szépségversenyek csodálatos világába kapott betekintést a Tündérszépek által az etesi lány
Gyönyörű sminkek, frizurák, körmök és ruhák. A szépségversenyek csodálatos világába kapott betekintést Mravcsik Violetta, amikor jelentkezett a 2022-es Tündérszépek országos megmérettetésre, amelyen végül egészen a döntőig jutott el. Az egykori tündér adott most tanácsokat azok számára, akik úgy gondolják, hogy elindulnának az idei szépségversenyen.
Mravcsik Violetta a fotózás minden egyes pillanatát nagyon élvezte
Forrás: Archív fotó: Nool
– Emlékszem, kicsit hihetetlen volt számomra, hogy egy szépségverseny részese lehetek, és kellett is idő, mire hozzászoktam a gondolathoz, a tényhez, miszerint egy országos vetélkedőben szerepelhetek más lányokkal egyetemben – mondta Mravcsik Violetta egykori Tündérszépek-versenyző, hozzátéve: – Új embereket szerettem volna megismerni, és betekintést nyerni a szépségipar és a köré épülő versenyek világába, ami sikerült is. Úgy gondolom, hogy nagyon jó tapasztalatokat tudtam szerezni és fantasztikus élményekkel gazdagodtam, amik egy életen át elkísérnek majd. A korábbi verseny minden egyes pillanatát élveztem.
A jövőben szerepel a tervei között a modellkedés is
Mravcsik Violetta elárulta portálunknak azt is, hogy azért jelentkezett a 2022-es Tündérszépek szépségversenyre, mert alapvetően önmagának szeretett volna bizonyítani. Mint mondta: bár nem ő nyerte el a fődíjat, mégis örült annak, hogy végül elindult a célja felé tartó rögös úton. A jövőben szerepel a tervei között a modellkedés, ám egyelőre ez az álma még nem tud megvalósulni.
Kifejtette továbbá: az idei esztendőben a munkája, illetve a tanulmányai mellett nem lesz ideje a Tündérszépek országos megmérettetésen részt venni, azonban megosztotta hasznos javaslatait, tippjeit azok számára, akik szeretnének jelentkezni.
Határozottnak, magabiztosnak, kedvesnek és nyitottnak kell lenni
– Semmi esetre sem szabad a negatív kritikától félni, és foglalkozni sem érdemes velük. Ebben a szakmában, a vetélkedőkön és a fotózásokon is határozottnak, magabiztosnak, ugyanakkor kedvesnek és nyitottnak kell lenni. Ne feledjük el önmagunkat adni, ez kulcsfontosságú! – közölte Mravcsik Violetta. Hangsúlyozta továbbá: akit érdekel a modellkedés és a szépségipar, nem tart a fotózásoktól, valamint élvezi is, ha rá fordul mások figyelme, akkor annak a Tündérszépek verseny egy remek tapasztalatszerzési lehetőség!