Évkezdet

2024.01.03. 19:40

Lélekmelengető gondolatok nógrádiaknak az év elejére, imák a háborúk végéért

Új évet kezdtünk, magunk mögött hagytuk a 2023-as esztendőt.

Veszelovszki Balázs

Ferenc pápa (j) újévi szentmisét pontifikál a béke 57. világnapja és a Szuzanya ünnepének alkalmából. A Szentatya imákat kér a háború végéért

Forrás: Nool.hu

Fotó: MTI / Giuseppe Lami

Milyen szép, hogy a szilveszter napján – akár a mindennemű szórakozások előtt – hálaadásra gyűlnek össze az egyházközségek hívei. A szívükben ezen az egyetlen estén ezúttal elsősorban nem a kérés, hanem a hála fohászai szállnak fel, a két himnusz, a pápai és a magyar éneklése pedig úgy egyházi, mint világi értelemben lezárja a polgári évet. Az egyházi évet Krisztus Király ünnepe zárta, az advent első vasárnapja előtti héten.

Szívünkben azonban már ott a kérés is, amit az új esztendő első szentmiséjén helyezünk a jászolban fekvő Kisded elé. Hogy ez általános kérés-e a világ számára, vagy személyes családjaink, szeretteink, magunk számára, az mindegy is, hiszen elfér a jászol előtt. Hitünk szerint aki kér, kap, a mostani ünnep pedig alkalom arra, hogy hittel kérjünk a kis Jézustól, de arra is, hogy hittel mondjunk köszönetet az elmúlt év nehézségeiért, örömeiért, kegyelmeiért.

Újév napa a béke világnapja is volt, ami a két nagy háború árnyékában nagyon fontos! Hogy 2024-ben elhallgatnak-e a fegyverek, az nem rajtunk múlik, de imáinkkal csatlakozhatunk a béke hangjaihoz. Minden fohászra és imára nagy szükség van a világ békéjéért, ezt Ferenc pápa sem győzi hangoztatni!

Öröm, hogy a szent és a profán is jelen van életünkben. Nem csak az újévi szentmise, a himnuszok áldáskérő sorai, és a békefohász kapcsolódik, hanem éppúgy része az éjféli pezsgős koccintás, a köztársasági elnökünk kedves köszöntő szavai, a feldíszített karácsonyfa fényei, az ünnepi morzsák, az első hazai újszülöttekről szóló híradások, és már hosszú évek óta a bécsi koncert és az operettmelódiák csodálatos képi és zenei világa is.

Kívánom, hogy az új esztendő hozza el a világ számára a békét, a szeretetet, a megértést, családjainknak adjon sok-sok kegyelmet, gyermekeinknek pedig számtalan örömteli percet!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában