Étkezés

2023.12.31. 12:00

Bőséget hoz a nógrádiaknak is az újévi lencse – íme egy recept!

A szilveszteri ételek közül az egyik legnépszerűbb a lencse, amelyet szinte minden háztartásban fogyasztanak az év utolsó napján. Már nagyon régi hagyománya van ennek az ételnek, amelyről úgy tartják, hogy bőséget és gazdagságot hoz az új esztendőben.

Nagy Orsolya

A szilveszteri ételek közül az egyik legnépszerűbb a lencse

Forrás: Mindmegette.hu

A lencse nem csak finom, de egészséges is és számos módon elkészíthető. Ráadásul nem is drága, ugyanis egy csomag 500-700 forintba kerül. A boltok polcairól pedig igen hamar elkapkodják ebben az időszakban, hiszen ki ne szeretne bőséget és gazdagságot az újévre.

Tóth Lászlóné, mátraszelei lakos portálunknak elmondta, hogy náluk évtizedek óta hagyomány, hogy az év utolsó napján lencsét fogyasztanak.

– Nagyon szereti a család és minden évben többnyire főzeléket készítek belőle, mellé pedig malacot, hiszen a babona szerint, így leszünk igazán szerencsések – közölte Tóth Lászlóné.

A Mindmegette.hu oldalán pedig bárki könnyedén elsajátíthatja az újévi lencsefőzelék receptjét.

Nem kell hozzá csak 50 dekagramm lencse, só, babérlevél, olaj, öt evőkanál liszt, egy vöröshagyma, egy fokhagyma, egy kávéskanál pirospaprika, három deciliter tejföl, egy evőkanál cukor, valamint egy evőkanál ecet, vagy citromlé.

Mint írták: a lencsét előző este átválogatjuk és beáztatjuk. Másnap leöntjük róla a vizet, majd bőséges, tiszta vízben feltesszük főni. Ezután a forrástól számított öt perc múlva leöntjük róla a főzőlevet, és forró vízzel felöntve, a sóval és babérlevéllel puhára főzzük 15 perc alatt.

Hozzátették: közben elkészítjük a rántást. Ehhez az olajon megpirítjuk a lisztet, belepirítjuk a finomra vágott vöröshagymát és a fokhagymát, a tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával, felengedjük egy deciliter hideg vízzel és a tejföllel, majd csomómentesre keverjük és bekeverjük vele a kész lencsefőzeléket. Végül még öt percet forraljuk kevergetés mellett, majd cukorral és ecettel ízesítjük, és máris elkészült a főzelék.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában