Lehulló platánlevelek, őszi tempó...

Ilyenkor, ősszel nagyobbnál nagyobb területeket terítenek be a földre szállott levelek, belepve nemcsak a járdát és a környező zöldövezetet, hanem az úttestet is. Persze nem illik megvárni, míg teljesen eltűnnek az ágak és gallyak ékes koronái és kopaszon tátognak rá a növények a járókelőkre, elő kell venni a seprűt, egyéb eszközöket, és a markos kezek összetakarítják a felhalmozódott kupacokat.

A közelmúltban alkalmam adódott alaposan megfigyelni, miként végzik ezeket a munkálatokat az arra (is) hivatott intézmény dolgozói. A fiatal hölgy a jókora lombseprűvel a kezében téblábolt, néha-néha egy-egy kisebb halmot összekapargatott, majd kényelmesen megvárta, míg a férfi társak odaérnek, és a helyszínre tolt talicskába pakolják a leveleket. Aztán letámasztották a szerszámot, és beszélgetésbe elegyedtek egymással, némelyikük egy szál cigarettára is rágyújtott. Kisvártatva, pár lépéssel odébb elérték a következő területet, ismét előkerült a seprő, de néhány mozdulat után újra leállt a folyamat. Mi több, némi inger hatására a két férfiú a szomszédos kocsmát is meglátogatta (ki tudja, mi végett?!), aztán pár perc múlva előbukkantak, és ment tovább a művelet.

Ha több időm marad, szemléltem volna még ezt a már-már sztahanovista tempóba hajló tevékenységet, de ennek híján csak később tapasztaltam meg a kirívó eredményességet. Nos, a kupacok még másnap is ott éktelenkedtek a járda mellett, és láttam, hogy jókora felület vár még a szerszámok áldásos hatására.