Múltidéző

2023.10.08. 14:18

Tragikus balesetben halt meg ötven éve az egykori Palócz tér névadója

Tragikus kimenetelű autóbalesetben hunyt el Palócz Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Salgótarjáni Városi Bizottságának első titkára 1973. október 8-án. Életének különböző szakaszairól kevés információval rendelkezünk, viszont a korabeli memoárok kis betekintést engednek a pártfunkcionárius életébe és halálának körülményeibe.

Nool.hu

Az egykori Palócz Imre tér ma már Erzsébet tér Salgótarjánban

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Palócz Imre 1931-ben született Nógrád vármegyében. Születési helyéről, idejéről és családi hátteréről keveset tudunk. A kötelező katonai szolgálata után villanyautószerelőnek tanult. Ezután érettségit tett, majd a Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett diplomát. A Nehézvegyipari Kutatóintézetben helyezkedett el, ahol elméleti munkát folytatott. Ennek egyik példája az 1962-ben – Nádasy Miklóssal közösen – írt Barnakőszénkátrányok mono- és difenoltartalmának közvetlen meghatározása című nagytanulmánya. 1966-ban tért vissza a szülővárosába. A Salgótarjáni Síküveggyár műszaki igazgató-helyettese (főmérnöke) lett. A zagyvapálfalvai gyár későbbi, városirányítói időszakában is jelentős szerepet vállalt. A hetvenes évek elején végrehajtott síküveggyári bővítésben (Zagyva III. projekt) aktívan közreműködött.

A kommunista pártba való belépésének háttértörténete nem ismert. Halála után egyik rövid memoárban jegyezték meg, hogy „amikor a körülmények úgy kívánták, fegyverrel védte a nép, a szocializmus ügyét”. Feltehetően 1956-ban vállalhatott szerepet a forradalom és szabadságharc leverésében és a konszolidáció megteremtésében. A síküveggyárnál töltött fél évtized után 1971-ben lett a városi bizottság titkára. E pozícióban dr. Szomszéd Imrét követte. Első titkársága idején épültek meg a város központjában lévő Garzonházak. 1972-ben személyesen fogadta a városban Bondor József építésügyi és városfejlesztési minisztert, valamint az év nyarán Németh Károlyt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját és a budapesti pártbizottság első titkárát. 1973-ban magasrangú csehszlovák küldöttséget fogadott, valamint Brutyó Jánost, a Központi Ellenőrző Bizottság elnökét. A helyi és megyei politikai életben közvetlen, aktív és fáradtságot nem ismerő személynek ismerték a társai.

1973. október 8-án Szurdokpüspöki határában a 21-es úton egy Volga típusú személygépjármű frontálisan ütközött egy Simca típusú autóval. Palócz Imre és három kollégája Jobbágyi irányából tartott Pásztó felé a kora esti órában. Az ütközésben a Simca autó összes utasa, köztük egy csecsemő életét vesztette. 

Nógrád, baleset, 1973, 21-es főút, hírlap
A balesetről szóló beszámoló a Nógrád 1973. október 9-ei számában
Forrás: NMH-archívum

A Volgában ülő Palócz Imre életét már nem tudták megmenteni, másik három társa közül egy súlyosan, kettő viszont minimális sérülésekkel megúszta a balesetet. Palóczot október 10-én ravatalozták fel fél 11-kor, a temetésre a késő délutáni órákban került sor Salgótarjánban. Temetésén a megyei és a helyi pártszervezet prominens személyei mondtak beszédet, köztük Szabó Aladár városi párttitkár.

Palócz Imre emléktábla Salgótarján
Palócz Imre emléktáblája a salgótarjáni belvárosban
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool

1974-ben – halála után egy évvel – az elkészült Garzonházak előtti teret Palócz Imre térnek (ma Erzsébet tér) nevezték el. A ház falán emléktáblát avattak december 24-én, ami napjainkban is megtekinthető. A rendszerváltás után a teret átnevezték, a köztudatban, főként az idősebbek körében azonban mind a mai napig hallani az Erzsébet térre a „Palócz Imre tér” elnevezést.
A szerző Kovács Balázs okleveles történész

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában