Program

2023.10.29. 14:36

Negyedszer nyerték el a Boldog iskola címet a gyarmati intézményben

A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskola a közösségi oldalán számolt be róla, hogy immár negyedik alkalommal nyerték el a Boldog iskola címet. 

Lászlók Judit

A Boldogságóra Program 10 évvel ezelőtt indult a Jobb Veled a Világ Alapítvány kezdeményezésére. A program keretein belül osztályfőnöki órákon a tanév minden hónapjában olyan témát járnak körül kollégáim a diákokkal, mely segíti és támogatja a diákokat a hétköznapi problémákkal való megküzdésben – olvasható a bejegyzésben. Hozzátették: a program folyamatos önismereti fejlesztéssel és boldogságérzetet fokozó technikák bemutatásával a diákok személyes, lelki egészségüket is tápláló kompetenciáikat fejleszt.

A bejegyzésben kitértek arra is, hogy minap a budapesti Erkel Színházban tartották meg az idei címátadó rendezvényt, amelyen Csiki Andrea iskolapszichológus és Hegedűs Viktor osztályfőnök átvette az iskolának a programban való részvételéről szóló oklevelet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában