Állatvédelem

2023.10.21. 16:38

Árva állatoknak gyűjtöttek adományt a balassagyarmati diákok

Az állatvédelmi témahét keretében a balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola diákjai színes programokon vehettek részt, miközben a San Lazaro Állatvédő Alapítvány négylábúinak is segítettek.

Lukács Zsófia

A balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola diákjai a San Lazaro Állatvédő Alapítvány négylábúinak segítettek

Fotó: Beküldött

– Az Állatvédelem gyerekeknek című pályázat keretében az Állatorvostudományi Egyetem szervezésében idén is elnyerte általános iskolánk az Állatbarát címet. Ennek köszönhetően mozgalmas két hetünk volt: kisállat-bemutatót tartottunk, állatorvos és vadász előadását hallgathattuk, állatkertben fogadtunk örökbe egy oroszlánmajmot, rajzpályázatot hirdettünk és egyéb projekteken dolgoztunk – számolt be róla portálunknak Bacsúr Szilvia intézményvezető.

Kiemelte, hogy a témahét zárásaként megjutalmazták a bemutatón legtöbb szavazatot gyűjtött kedvencek gazdijait és átadták a San Lazaro Állatvédő Egyesület képviselőinek az összegyűjtött rengeteg állateledelt. Bacsúr Szilvia arra is kitért, hogy Dallos Szilviával, az állatvédő alapítvány vezetőjével egy szorosabb együttműködésről is egyeztettek. 

Ökoiskolaként is működnek

– Mindemellett ökoiskola is vagyunk, így folyamatos tevékenységeket végzünk ennek megfelelően is, gyűjtjük a használt étolajat, nagy hangsúlyt fektetünk a szelektív hulladékgyűjtésre is, valamint a kupakokat is jótékony célra továbbítjuk – hangsúlyozta az intézményvezető. Hozzátette, hogy a tanév elején Mozdulj a klímáért! A közösség ereje! elnevezésű akcióhetet is tartottak, amelynek a környezettudatosság állt a középpontjában, fát ültettek és húsmentes napot is tartottak, hangsúlyozva ezzel a növények fontosságát.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában