Sárkányhajón szelték a Bánki-tó vizét, a partján élményeiket festették meg az ünneplők

Lassan indult meg a sárkányhajó a strandról. Elöl egy kisgyermek dobbal verte az ütemet. Először csak jobb kézzel próbálta a tamtamot diktálni a fiúcska, aztán a mögötte lelkesen evező asszony – feltehetően az anyuka –, serkentette az apró emberkét, végezze inkább alkalmi feladatát két kézzel. Balázska aztán olyan ritmusba kezdett, amit a hátrébb a vízbe lapátját már-már olimpiai bajnokokat meghazudtoló módon forgató apuka alig bírt követni, nem csoda, ha gyorsabb mozgásba lendült a sárkányfejjel ékesített tavi jármű. Pillanatokon belül már a túlpart felé vették az irányt, a fárasztó karmunka közben persze integettek a sétányon álldogáló vendégeknek, majd egy sebes fordulót tettek a jelzőbójánál és balra váltva egyre távolodtak.

Amíg a sárkányhajó haladását szemléltük, lassan elértünk a lelátó „magasságát”. Itt, a víziszínpadon ecsettel és ceruzával a kézben a palettájukra összpontosítva fiatalok készülődtek az élményfestéshez. A Rétságon élő művész-tanár, Vigyinszki Attila nagy gonddal részletezte a kis srácoknak és lányoknak, hogyan kezdjenek hozzá a műveletekhez, munka közben mire figyeljenek, az alkotásuk megformálása során hogyan haladjanak ujjgyakorlatról ujjgyakorlatra.

A nap utolsó részében, immár a késő délutáni órákban újra benépesült a színpad. Torma Andrea polgármester az eltelt negyedszázadra emlékező szavai után néptáncosok sereglete lepte el a területet.