Rohan az idő

Emlékszem, egy évvel ezelőtt ugyanígy őszbe fordult a világ. Amikor elhaladok egy érett napraforgó tábla mellett, a leengedett ablakon keresztül ugyanaz a finom illat tölti be az autómat, mint tavaly. A hajnali ködben ismét ruhát cserél csendben a táj. Erdőjáró emberként idén is átélhetem a sokak által várt ünnepet: a gímszarvasok nászának sejtekig hatoló szólamait. 

Nem történt ez másképp az elmúlt évben sem, így szinte olyan érzésem van, mint ha megállt volna az idő. A hajnali égbolt alatt azonban a hullócsillagokat bámulva elgondolkoztam. Tényleg nem változott volna semmi? Minden ugyanaz? Rádöbbentem, hogy ez messze nem így van. Semmi sem olyan, mint egy évvel ezelőtt. Dolgok, emberek, érzések tűntek el a semmibe. Más színek, más illatok és teljesen más élet vesz körül, így nem volt más lehetőségem, rá kellett jönnöm, hogy az idő nem állt meg! Még csak nem is lassított, hanem mint egy villám átrobogott az éven, füstölő nyomokat hagyva maga után.

Rohan az idő. S mi csak csodálkozva nézünk vissza, mit hagyott maga mögött számunkra. Azt gondolom, ez így is van rendjén, hiszen a változás örök. Mi is lenne velünk, ha a minket körülvevő világ folyamatosan ugyanazt az arcát mutatná... Folyton azonos dolgok vennének körül minket, ahogy az egyik kedvenc filmem hősét is, aki újra és újra éli át ugyan azt a napot. A történet tanulsága, hogy mindig van mit tanulnunk és ha ezt megtesszük, akkor a változás sem lesz olyan terhes, s talán az idő is lassabban tűnik majd tova.