2023.09.16. 14:06
Különleges céllal adták vérüket a katonák Salgótarjánban
Több éve hagyomány már, hogy a Magyar Honvédség 3. Területvédelmi Ezred 25. Keresztényszigethy Sándor Területvédelmi Zászlóalj (25. TVZ) állománya hozzájárul a vérellátás biztonságához Salgótarjánban. Hasonlóképp történt ez a napokban is, azonban ezúttal egy különleges cél érdekében jelentkezhettek donornak a katonák.
A katonák bajtársuk hozzátartozójának segítettek a véradással
Forrás: Beküldött
A katonák számára magától értetődő, hogy ott segítenek, ahol tudnak. Nincsenek ezzel másképp a 25. TVZ aktív és tartalékos állományú tagjai sem. Ahogy arról portálunk korábban már beszámolt, az alakulat szinte megalakulása óta együttműködik a Magyar Vöröskereszt Nógrád vármegyei szervezetével, aminek köszönhetően a katonák hozzávetőleg negyedévente nyújthatják karjukat azért, hogy segíthessenek bajbajutott embertársaikon.
A napokban ismét egy ilyen közös megmozdulást tartottak a nógrádi zászlóalj salgótarjáni objektumában, ahol több mint húszan vettek részt a véradáson, amely egy rendhagyó célt szolgált. A katonák ugyanis ez alkalommal egyik bajtársuk hozzátartozójának nyújtottak segítséget egy irányított véradás keretében. Tavaly decemberben, a szeretet ünnepe előtt volt már hasonlóra példa a zászlóalj életében. Ahogy azt a Nool.hu is megírta, akkor a nógrádi katonák és tűzoltók közösen "adták vérüket" egy leukémiás lánglovag megmentéséért.