Fejet hajtottak a hős bányász elődök emléke előtt Bátonyterenyén (fotók)

Az eseményen elsőként Miliczki Ferenc, a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet Nagybátonyi Alapszervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta: a hagyományaikhoz hűen, idén is szeptember első hétvégéjén róják le tiszteletüket azon társaik előtt, akik a 19. és a 20. században bányaszerencsétlenség következtében a legdrágábbat, az életüket áldozták a nógrádi szénbányákért.

– A 19. század közepén kezdődött meg a bányászati tevékenység szűkebb hazánkban, így tehát van mire visszaemlékeznünk. Egy 170 éves, csodálatosan szép és gazdag hagyományt tudhatunk magunk mögött – hangsúlyozta az alapszervezet elnöke, aki ezután arra is felhívta a figyelmet, hogy Nógrádban 1200 hősi halált halt bányászról ír a krónika. Hozzátette: Nagybátonyban és környékén, az akkor még működő tárnákban 118 ember vesztette életét az energiahordozó barnaszén akkori kitermelése közben.

– A bányai foglalkoztatás jelentős mértékben hozzájárult városunk fejlődéséhez. Ne merüljön feledésbe, hogy a bányászkodás fénykorában, azaz 1953-ban, az éves széntermelés meghaladta a hárommillió tonnát megyei szinten. Később, 1964-ben a kitermelt legmagasabb szénmennyiség már elérte a 3,8 millió tonnát – húzta alá Miliczki Ferenc.

A Bányász Nyugdíjas Szakszervezet Nagybátonyi Alapszervezetének elnöke ezután a fordulópontról is megemlékezett. Kifejtette, hogy az 1970-es évektől a kőolaj, mint energiahordozó minőségi változást és új korszakot hozott Magyarország szénbányászatára nézve. Amiatt elindult a bányák visszafejlesztése, egy lassú leépülés, amely folyamat végül a nógrádi szénbányák teljes bezárásához vezetett. 

– A 170 éves megyei bányászkodás már csak az emlékekben él, amiket a bányász hagyományainkhoz híven ápolunk. Ám ez nem csupán számunkra, hanem a jövő nemzedékének is megtisztelő feladata kell, hogy legyen. Ezen bányászhagyományok közé tartozik az is, hogy minden szeptember első hétvégéjén méltóképp megünnepeljük a megrendezett bányásznapot – emelte ki Miliczki Ferenc, aki végül az 1894-ben, Selmecbányán elfogadott egységes bányászköszöntéssel zárta szavait, amely így hangzott: Jó szerencsét!

Ezt követően Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere osztotta meg az egybegyűltekkel ünnepi gondolatait. Beszédében felidézte, hogy Nagybátony, Kisterenye, Maconka és Szúpatak településrészek összeolvasztásával 1984. január 1-jén nagyközségi státuszba emelték Bátonyterenyét, majd 1989. március 1-jével megkapta a városi státuszt is.

– Akkor még az volt a terv, hogy Bátonyterenye előbb egy 18 ezer, majd egy 25 ezer, később pedig egy 30 ezer lakost számláló bányászváros lesz. A bányák pedig ellátják majd a környező településeken lévő kohászati és öntödei üzemeket az energiahordozóval, a barnakőszénnel – idézte fel a múltat a polgármester, aki ezután hozzátette: ez az elképzelés azonban a rendszerváltással, a kilencvenes évek elején „fuccsba ment”.

Nagy-Majdon József arra is emlékeztette a megjelenteket, hogy a halottak mellett azokról a bányászokról is szót kell ejteni, akiket sérülések értek, vagy olyan betegségekben szenvedtek, mint például a szilikózis. Hangsúlyozta továbbá, hogy a bányákban végzett munka nagyon sok életerős ember életét rövidítette meg, így ők – az emlékművön szereplő 118 névvel együtt – mindannyian, akár nevek nélkül is, Bátonyterenye hősi halottjai.

A polgármester végül emlékezőbeszéde zárásaként kitekintést tett napjaink történéseire is. Felhívta rá a figyelmet, hogy az ásványkincseink napról napra fogynak. A kőolajhoz, a földgázhoz, illetve a barnakőszénhez hasonló energiahordozóknak pedig akár több tízezer évre is szüksége lehet az újratermelődéshez.

– Vannak érceink is, amelyek ugyancsak fogyóban vannak, de ezek valamennyire visszanyerhetők. A jövő a különböző ércek visszanyeréséé lesz, tehát azé, aki a már kitermelt érceket vissza tudja nyerni, majd újra beteszi azokat a körforgásba. Bátonyterenyén van egy ilyen üzem. Nem biztos, hogy a legjobban működik, de a jövő ebbe az irányba megy. Adjuk meg az esélyét annak, hogy városunk újra felemelkedjen, és tegyünk is érte. Én hiszek a bányászatban, a bányász múltban, de hiszek a bányász jövőben is – emelte ki a város első embere.

Az esemény színvonalát kulturális műsor is emelte, annak részeként többen a bányászatról szóló verset szavaltak. A megemlékezés végén a megjelent politikai pártok, iskolák, intézmények és civil szervezetek képviselői sorra elhelyezték koszorúikat az emlékműnél, végül pedig a programot a Bányászhimnusz dallamai zárták.