Emeletes buszokkal manőverezik Angliában a kishartyáni édesanya

– Ön több ezer kilométerre Magyarországtól, buszsofőrként találta meg álmai hivatását. Ha jól tudom, s hogy stílszerűen is fogalmazzak, a tanári pálya irányából kanyarodott egy éleset e szakma irányába. 
– Hatévnyi tanítás után határoztam el, hogy szerencsét próbálok pedagógusként Londonban. Nagyon szerettem volna gyerekekkel foglalkozni, de kinti tapasztalat hiányában nem sikerült elhelyezkednem a pályán. Miután beláttam, hogy tanárként itt egyelőre nincs jövőm, tanítói asszisztensként dolgoztam egy autista kisfiú mellett, majd egy hotel recepciósaként is kipróbáltam magam. Később magántakarításokat vállaltam. Tizenegy esztendeje élek angol földön, s visszagondolva az elmúlt évekre, már az elejétől voltak apróbb jelek, amikben ott rejlett a bújtatott üzenet, hogy egyszer buszsofőr leszek. Bevallom, első pillantásra beleszerettem az emeletes buszokba, bár akkor még csak utasként élveztem a kilátást. Nemrég a fővárosból átköltöztünk Coventrybe, ahol még gyönyörűbbek a tömegközlekedési járművek, s itt már egyre többször gondoltam arra, milyen jó érzés lehet a volán mögött ülni. Libabőr! Sorsszerű volt, amikor rátaláltam egy hirdetésre, miszerint a helyi busztársaság sofőröket toboroz, ráadásul a jogosítvány megszerzése mellett munkát is biztosítanak a sikeres képzés után. Azonnal jelentkeztem, és végig csináltam!

– Mennyiben jelentett kihívást a jogosítvány megszerzése? 
– Imádok vezetni, közel húsz éve szereztem meg autóra a jogosítványomat. Magyarországra is kocsival járunk haza, több ezer kilométert teszek meg egyedül. Természetesen a képzéshez eleve feltétel volt, hogy minimum kétéves tapasztalattal rendelkezniük kellett a jelentkezőknek. Elsősorban nem a vezetéstől féltem, hanem attól, hogyan értem meg idegennyelven a KRESZ szabályait, a szakszavakat buszokra vetítve. Eleinte azért nehéz volt megszokni, hogy egy hatalmas járművel közlekedek, rá kellett érezni. A csoportunkban a 17 jelentkezőből csak négyen teljesítettük elsőre mind az öt vizsgát, de mintegy 90 sofőrrel töltötték fel a helyi buszgarázs állományát az elmúlt évben. 

– Biztonságosabb a közlekedés Angliában, mint idehaza? 
– Őszintén? Egyáltalán nem! Ráadásul nagy a különbség London és Coventry sofőrjei között is. Utóbbi helyen sokkal türelmetlenebbek a gépjárművezetők, sőt az index sem a barátjuk. Azzal pedig, hogy előszeretettel nem jelzik a kanyarodási szándékukat, igencsak megnehezítik a közlekedők dolgát. Azt sem gyakran tapasztalom, hogy előzékenységből kiengednek egy olyan kereszteződésnél, ahol például a forgalom miatt nehezebb kifordulni a busszal. Az utasok azonban nagyon kedvesek, már nem egyszer dicsérték meg a vezetési technikámat. 

– Akadt már rázósabb útja a busz volánja mögött? 
– Emlékszem, hogy Londonban egy piros buszon utaztam, amikor a sofőrnek egy nagyon szűk körben – parkoló autók között – kellett megfordulnia, de annyira profin kicentizte a kanyart, hogy utána mindenki tapsolt a járművön. Hasonlóan szoros helyzetekbe már kerültem én is, a sikeres manőverezés után bizony megveregettem a vállamat. (nevet) A buszok 10,5 méter hosszúak és 4 méter magasak, ezért nagyon meg kell nézni, hova férek be. A társaságunknak vannak régi és elektromos járművei is, az előbbieken még tükörből és nem monitoron keresztül látjuk a forgalmat. A kamerákon sokkal jobban érzékelni a távolságokat, ugyanakkor én nagyon élvezem a régi típusúakkal is szelni az utakat. 

– Idehaza ritkaságnak számít, ha egy nőt látnak a busz vezetőülésében. Angliában milyen az arány? 
– Egy ismerősöm mesélte nemrég, hogy Nógrádban is látott már az egyik vidéki vonalon női sofőrt, ám meglátása szerint az utasok ilyenkor kicsit kétkedve fogadják az indulást. Szerencsére én Angliában nem érzékelek bizalmatlanságot. A busztársaság, ahol dolgozom, elég nagy területet lefed a térségben, mégis csupán a sofőrök 7 százaléka képviseli náluk is a szebbik nemet. A közelmúltban készítettek velem egy ösztönző interjút, mert szeretnék növelni az arányt. 

– Mit gondol, van alapja annak a sztereotípiának, hogy a nők rosszabbul vezetnek, mint a férfiak? 
– Idehaza sok tévhit kering a női vezetőkről, pedig szerintem a legjobb sofőrök a szebbik nem képviselői között vannak. Mi jobban odafigyelünk apróságokra, talán türelmesebbek és toleránsabbak is vagyunk bizonyos helyzetekben. Ugyanakkor nem lehet nemek alapján különbséget tenni, mindenkinek más a vezetési stílusa. Sokat jelent a tapasztalat is, hiszen gyakorlat teszi a mestert! 

– Találkozott már bajkeverőkkel, bliccelőkkel? 
– Bevallom, eleinte az esti műszaktól tartottam, de szerencsére alaptalan volt a félelmem. Minden nagyon csendes, kialakult egy állandó utaskör a vonalakon, ráadásul sok kamera működik az utakon. Nem állítom, hogy nem találkoztam még balhés alakokkal, de azt a szabály is előírja, hogy a sofőröknek nem szabad elhagyniuk a zárt kabint. Amikor valaki jegy nélkül száll fel és provokálóan néz, azt el kell engedni, az ellenőr dolga kiszűrni a bliccelőket. 

– Hogyan telik egy buszsofőr napja Angliában? 
– Amíg a kisfiam óvodás volt, mindig délutánosként dolgoztam. Négy útvonalon jártam állandóan, de most újabb tizenkettőt fogok elsajátítani, amit nagyon várok. Így sokkal flexibilisebbé válok, több helyre is be tudnak osztani és változatosabbak lehetnek a munkanapok. Délutánosként az iskolások hazavitele volt a legnagyobb kihívás, ilyenkor tömegesen érkeznek az utasok. Mivel kilencven ember felszállása nem megy varázsütésre, ezekben az órákban sokszor megcsúszunk, amit sokan türelmetlenkedve fogadnak. Végül mindig beérjük egymást, hiszen 15 percenként indulnak a járatok, mégis picit fejre áll a világ. 

– Merre tovább? 
– Szeretném megszerezni a Mester sofőr címet, amit kétéves tapasztalat után ítélhetnek oda egy buszvezetőnek, ha baleset- és panaszmentesen töltötte el ezt az időszakot. A ranghoz jár egy szép nyakkendő is, ami minden utasnak jelezheti, hogy biztonságban vannak. Emellett tervezek elvégezni egy angol egyetemet, a jelnyelv területe nagyon érdekel. Annyira jó lenne összekombinálni a hivatásommal ezt az egyedi tudást, hogy tényleg minden utassal meg tudjam magam értetni.