2023.09.01. 16:18
A tanév első napjának rendjéről tájékoztatták a kazári iskola diákjait
Az első tanítási nappal kapcsolatos tudnivalókra hívták fel a kazári Aba Sámuel Általános Iskola tanulóinak, illetve a szülőknek a figyelmét.
Az oktatási intézmény a közösségi oldalán osztotta meg Róthné Tarsoly Anita, a kazári Aba Sámuel Általános Iskola igazgatójának tájékoztatását, amely szerint szeptember 1-én, pénteken kezdődik meg náluk a 2023/2024-es tanév. Mint írták, 8 órától tanévnyitó ünnepséget tartanak iskola udvarán, vagy rossz idő esetén a tornateremben. A ceremóniához a diákoknak ünnepi öltözéket kell majd viselniük, így fehér blúz vagy ing, illetve sötét nadrág vagy szoknya lesz számukra a megfelelő viselet.
– A második és harmadik órában osztályfőnöki órát tartunk. Az alsó tagozatos tanulók szülei számára ebben a két órában a tanév első szülői értekezletét is megtartjuk. Kérjük, az alsó tagozatos diákok minden felszerelést hozzanak be ezen a napon – olvasható a bejegyzésben. Abból továbbá az is kiderült, hogy a felső tagozatos tanulóknak az első napon a tanszerlistán szereplő tisztasági csomag tartalmát, egy csomag fénymásoló papírt, valamint a rajzeszközökre bekért 2000 forintot szükséges magukkal vinniük.
A péntek 10.30-kor ér véget a diákoknak, akkor indulhatnak haza.
– A rákóczibányai, valamint mizserfai gyerekek a 10 óra 37 perckor induló busszal, a salgótarjáni és vizslási diákok a 11 óra 03 perckor induló buszjárattal, míg a bárnai, a mátraszelei, illetve a mátraterenyei tanulók a 14 órakor induló autóbusszal mehetnek haza – tért ki a részletekre Róthné Tarsoly Anita felhívása. Az iskolaigazgató emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a pedagógusok természetesen az autóbuszokhoz kikísérik az általános iskolásokat, illetve felügyeletüket is biztosítják.
A posztban zárásként hozzátették: szeptember 4-től, hétfőtől az egész napos nevelést-oktatást követően, az órarendjüknek megfelelően délután mennek majd haza a diákok.