Szemét az árokban

Főút mellett lakom. Annak minden előnyével és fonákságával együtt. A hátrányok között első helyen nem a hatalmas zaj említendő, holott rendszeresen dübörögnek el az ablakaim előtt a komoly rakománnyal megtelített harminc-negyven tonnás összsúlyú kamionok, amitől folyamatosan remegnek be a falak. Ezt a jelenséget az évtizedek alatt megszokja az ember, csak legyint egyet, legfeljebb majd ha jelentősebb kár keletkezik, jöhet a biztosító. 

Sokkal bosszantóbb azonban a szemetelés. Szinte mindegyik héten, olykor naponta szedem össze az autósok által elhajított hulladékot a vízelvezető árokból. Főként hétvégén, szombaton és vasárnap hajnalban gyakori ez, amikor a balassagyarmati vagy szécsényi szórakozásból autóval hazaigyekvő fiatalok előszeretettel dobálják ki a nekik nem kellő tárgyakat. Találtam már a fűben összegyűrt energiaitalos és üres cigarettás dobozt, ezeket leginkább, de alkalmaként magam is meghökkenek, amikor gyógyszeres tégelyt, eltört szemüveget, sőt, használt óvszert is lelek a kerítéssel szemközt. Pedig ezek a legények és leányok bátran megtehetnék, hogy a lehajtott ablakon át végrehajtott kézmozdulataikat ne a lakott területen, hanem jóval odébb, a „szabad pályán” hajtsák végre, akkor legalább nem én kárhoztatnám őket, hanem a közútkezelő szemétszedő munkatársai. Vagy keressenek egy kukát, fékezzenek le, és oda ürítsék a piszkukat.

Sajnos, a huszonegyedik században sem változik a kis magyar közép-európai kultúrhagyomány.