Beruházás

2023.08.15. 07:36

Még keresik a zenélő út helyét a 21-es főút nógrádi szakaszán

Az biztos, hogy Nógrád vármegyében, a 21-es számú főúton épül a következő zenélő út Magyarországon, de még nem született döntés arról, hogy melyik szakaszán.

Nagy Orsolya

Becsó Zsolt: még keresik a megfelelő útszakaszt, ahol a zenélő út nem zavarja a legközelebb élők nyugalmát sem

Forrás: Nool.hu

Fotó: Beküldött fotó

Mint arról korábban beszámoltunk, zenélő út épül majd a közeljövőben szűkebb hazánkban, a 21-es számú főúton, amelyen az Ismerős Arcok Nélküled című slágere csendül fel. Nemrég portálunk azt az információt kapta, hogy Jobbágyinál zenél majd az út, ez azonban, mint most kiderült, még nem biztos.

A témával kapcsolatban Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy jelenleg is zajlanak a vizsgálatok azzal kapcsolatban, hogy melyik lenne a legjobb helyszín.

– Azt a területet kell megtalálni a 21-es főút mentén, ahol egyáltalán nem zavarja majd a lakosságot és az ott élők nyugalmát, így még nem született meg a döntés – közölte Becsó Zsolt.

Hozzátette: az biztos, hogy egyenes szakaszon és a Salgótarján felé vezető irányba lesz majd a zenélő út. Az országgyűlési képviselő elárulta, hogy napirenden van ez a beruházás és várhatóan jövő tavasszal készül majd el. Ez lesz egyébként az országban a harmadik zenélő útja. Egy van már a 67-es úton, ahol a Republic A 67-es út című slágere szól, a 37-es főúton pedig az Érik a szőlő című népdal hallható.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában