Nool.hu videó

2023.08.20. 16:00

Isten háza élő kövekből épül – Megáldották a felújított salgóbányai templomot (fotók, videó)

Szent István király a védőszentje a salgóbányai templomnak, ami a Modern Városok Programban új köntöst kapott. A megújult épületet első királyunk ünnepén áldotta meg Máté György prépost.

Gulyás Edina

Megújult a templom, a védőszent ünnepén áldották meg újra

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

A megújult salgóbányai Szent István király templomot és a benne lévőket is megáldották az augusztus 20-án tartott ünnepi szentmisén, hiszen mint elhangzott: Isten temploma élő kövekből épül. 

– Van okunk ünnepelni ezen a jeles napon, hiszen Salgóbányán megújult az Isten háza. Ez alkalmat teremt arra is, hogy a helyi közösséget is építsük, és a szívünkben valamennyien Isten házává tudjunk válni – hangsúlyozta Máté György prépost, érsekvadkerti plébános aki a prédikációban arra is kitért: Szent István ünnepét szerte a világban méltón megünneplik a magyarok. Ebben a kis közösségben ma az is alkalmat ad az örvendezésre, hogy a gyönyörű környezetben található kis kápolna új köntöst kapott. A templom funkciója, hogy az élő templomot, az emberi testet a szentlélek templomává tudja formálni. A kőtemplomok rólunk, emberekről szólnak, abban segítenek, hogy szentelődjünk benne. 

A templom funkciója, hogy az élő templomot, az emberi testet a szentlélek templomává tudja formálni
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

– Sok más néppel ellentétben mi magyarok nem tűntünk el a történelem színpadáról. Köszönhetően annak, hogy Szent István élete végén az országot felajánlotta a Szűzanyának. Ahogyan ő tette, úgy nekünk is első helyre kell sorolnunk a hitet életünkben – emelte ki Máté György. – István király példája ezer év elteltével is előttünk áll. Hiszen kellenek a minták, az ideálok. Ő sziklára építette a magyarság jövőjét, nekünk sem szabad homokra építkeznünk, mert akkor minden összeomlik. Ahogy ez az épület megújult, úgy tudjunk mi magunk is megújulni. A mai ünnep is segíthet abban, hogy erőt kapva Krisztustól a helyes utat válasszuk, ahogy ezer évvel ezelőtt István király is tette. 

Becsó Zsolt országgyűlési képviselő a szentmise végén beszédében ismertette Salgóbánya történelmét. Kifejtette: a XIX. század második felében a szénbányászatnak köszönhetően lett virágzó település, akkor épült a kaszinó, a művelődési ház és a templom is. Ez utóbbi a Modern Városok Program részeként újult meg. A programnak köszönhetően nem csak Salgótarjánban, hanem Kelet-Nógrád további 18 községében összesen 4,4 milliárd forintból korszerűsödtek az egyházi épületek, a templomok, a kápolnák, a plébániák és az imaházak. 

Dupla ünnep volt a salgóbányaiak életében augusztus 20-a
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

– A jelentős kormányzati támogatáson kívül nagyon sok ember összefogásának köszönhető, hogy a mai ünnepen a salgóbányai templom újjászületéséért is hálát adhatunk. A továbbiakban rajtunk múlik, hogy az áldás, amit kaptunk mennyire lesz gyümölcsöző – fogalmazott a szentmise végén Varga András esperes-plébános.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában