Harminc éve visszajár tanítani Balassagyarmatra a Kossuth-díjas hegedűművész

– Idén 36. alkalommal rendezték meg a zenei tábort a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában. Ön 30 éve jár szinte minden évben Balassagyarmatra, mi a véleménye a városról?

– Örömmel jövök Balassagyarmatra és látom, hogy sokat fejlődik. Három évtized alatt sokat változott. A belvárosban sajnálom a régi vendéglátóhelyeket, de mindig találunk új kedvenc éttermet. Eleinte sokkal nagyobb volt az élet, de ez szinte országosan elmondható, hogy más volt akkor. Ha hajnal négykor még rántott húst kért valaki a táborból, akkor azt is megkapta, éjszakába nyúlóan zenéltünk, játszottunk, biliárdoztunk. Ezt inkább egy korképnek mondanám, más világ volt. Úgy látom, hogy most az utóbbi időszakban ismét egy pozitív irányt vett a város: épül, szépül. Igazi felfrissülés idejönni a fővárosból. A tábor pedig a szívem csücske. 

– Mit ad a tábor a fiataloknak?

– Valahol szinte bűntudatom is van, hogy nem hangsúlyozzuk eléggé, hogy mennyire értékes ez a konstrukció. Ritka előnye, hogy fellépésekre készülhetnek a résztvevők, minden este színpadra léphetnek közönség előtt a gyakorolt darabokkal. Ebből rengeteget tanulhatnak a tanári instrukciók és segítségeken kívül is, hiszen exportra dolgozunk a közönségnek és nemcsak a négy falnak. Ez hatalmas segítség lehet a jövőre nézve. A másik, aminek kifejezetten örülök az, hogy megmutatkozik a kortárs zene a táborban és verseny is épül rá. Az én zenei pályámat is ennek köszönhetem. Kiemelném még azt is, hogy rögtön zongora kísérettel gyakorolhatnak a növendékek, ami a hétköznapokban nem mindig adatik meg. Itt minden a fiatalokért van, minden problémájukra, kérésükre tudunk reagálni rugalmasan. Hálás vagyok, hogy Balassagyarmaton életben tartják ezt a lehetőséget az ország minden pontjáról érkező fiataljának. Sajnos azt tapasztalom most világszerte, hogy fogy az érdeklődés minden művészeti tábor iránt. Úgy gondolom, hogy talán a kényelem, a ritkuló zenei pálya és a világunk technikai fejlődése lehet az oka.

– Miért dönt úgy, hogy elvállalja a tanítást?

– Azért jövök el, mert látom, hogy szükségük van erre a fajta munkára a növendékeknek. Itt intenzíven tíz nap alatt, de mégis kötetlenül gyakorolhatnak, segítséget kérhetnek a fiatalok, felállítunk egy diagnózist, fejleszthetik a technikát, nagyon sokat profitálnak belőle.  A hatékonyságot az is bizonyítja, hogy itt készült fel nemzetközi fellépésére a Magyar Állami Operaház Zenekarának koncertmestere Nagao Haruka is. Most már nincsenek fellépéseim, nem játszom koncerteken, nyugodtabban tudok a tanításra koncentrálni és mindig is szerettem csinálni.

– Kiket tanított a táborban, akik időközben szép eredményeket értek el, ismertté váltak?

– Nagyon sokukat, zeneakadémistákat is, akik itt készültek fel az őszi versenyekre. Mindenkire büszke vagyok, sokan nagy zenekarokban, koncertmesterként vagy szólamvezetőként játszanak, tanítanak. Balassagyarmatiként Banda Ádámot emelném ki, akit 13 éves korától tanítottam. Hihetetlen munkát fektetett a zenetanulásba, innen járt fel hetente kétszer Budapestre előkészítős korában. Emlékszem, hogy mindig mutatta lelkesen csillogó szemekkel, hogy éjszaka felvette a rádióból magnóra a zenét és a buszon hallgatta, amíg Pestre ért. Azóta már számos hazai és nemzetközi versenyen ért el kimagasló eredményt, rengeteg díjat kapott és ő is tanít.

– Mit gondol, hogyan lehetne ösztönözni a mai fiatalokat a zenetanulásra?
– Úgy gondolom, hogy sok függ a tanár egyéniségétől, hogy ösztönözzön a pályán. Sokkal több zenei nevelésre lenne szükség már az általános iskolától kezdve, hogy fejlődjön az ízlésük a gyerekeknek és ne csak a televízióból és az internetről ismerkedjenek meg a zenével. Számukra szinte már csak a modern együttesek, bandák léteznek, egyre kevesebben fognak komoly, vagy klasszikus zenét tanulni. Nem elég a tehetség, hiányzik a gyakorlás, a figyelem és a fegyelem. Kevesebb munkával szeretnének sikereket elérni, ami aztán, ha nem sikerül, akkor jön a kudarc. A mai fiatalokból hiányolom ezt a lelkesedést, mint Banda Ádámnál is, hogy képes volt a vekkert éjjel kettőre beállítani, csakhogy fel tudjon venni a rádióból egy szonátát. Napjainkban sokkal egyszerűbb a fiataloknak, egy gombnyomással megszerzik a tudást, de lehet ez hátrány is. Online kottákból nehéz tanulni, nem tudunk jegyzetelni hozzá. De nem tehetségtelenebbek vagy rosszabbak, a lehetőség bennük rejtőzik! Igyekszem megérteni, miért ilyen ez a generáció, ez is kihívás. A tanároknak is igazodni kell a modernkorhoz, meg kell érteni a fiatalokat és koncentrációra ösztönözni.

– Csaknem minden lehetséges állami és szakmai díjat elnyert már. Legutóbb a Kossuth-díjjal tisztelték meg. 

– A Kossuth-díjat a kortárs magyar zene megismertetése iránt különösen elkötelezett előadó-művészet, a magyar zenei örökség továbbadásában is kiemelkedően sikeres és nemzedékeket inspiráló oktatói tevékenység elismeréseként kaptam az indoklás szerint. Úgy érzem, ez lefedi a zenei pályámat. Örülök, hogy két számomra fontos dolgot emeltek ki: a kortárs magyar zene és a tanítás.  Legbüszkébb a Bartók–Pásztory-díjra vagyok, különösen kedves számomra, mert a kollégák, a Zeneakadémia jeles kuratóriuma, vagyis a szakma tartott rá méltónak. Persze a Kossuth-díjnak is felettébb örülök, amit úgy érzem az egész eddigi munkásságomért kaptam.

– Mivel tölti a szabadidejét?

–Érdekel a sport, azon belül az úszás. Ezen kívül nagy szenvedélyem az olvasás, rengeteg könyvet olvasok. Amint megjelenik valami, én már ott állok a könyvesboltban. Jártam kondicionáló tornára, négy unokámmal játszom, kiveszem a részem az életükből. Idén leszek 80 éves, de annak mindig örülök, ha elkérik a személyimet a tömegközlekedésen.